Beata Austria

► Robert Seethaler: A névtelen kávéház. Fordította Blaschtik Éva. Park Könyvkiadó, Budapest, 2025, 259 oldal, 5499 Ft

Utólag kideríthetetlen, vajon hogyan vélekedtem volna erről a könyvről és általában az 1966-ban született, tévés, filmes színészből negyvenéves kora után lépésenként karakteres élvonalbeli szépíróvá átváltozó Robert See­thaler írásművészetéről, ha három magyarra fordított, kicsinyke regénye közül először ez kerül a kezembe, és csak utána olvasom el a korábbi kettőt. De hát nem ez történt, és ez a játék ilyesformán képzeletben már nem is igen játszható le. Legfőképpen azért nem, mert Seethaler magyarországi debütálására annak idején a véletlennek köszönhetően felfigyeltem, az elsők között írtam a regényei sorában németül ötödikként közreadott az Egy egész életről (Nagy a kicsiben, ÉS, 2017/16., ápr. 21.), és azt a könyvet minimalista szemlélete, szenvtelen előadásmódja miatt abban az évben a legmagasabb polcra helyeztem a személyes ranglistámon. Igazi reveláció volt számomra, az irodalmi egyszerűség olyan hírhozója, amelyikről azt hittem, nagyon ritka madár már. De ez a koncepció lehetett éppenséggel az egyszeri hályogkovács, a kezébe tollat fogó színész váratlan találmánya is. Nem az volt. A szerző írástechnikáját már ismerve, írtam az első regényt magyarul egy évvel követő A trafikosról is, amely See­thaler pályáján a negyedik megjelent könyv volt (Egy csonka élet, ÉS, 2018/49.,  dec. 7.), és akár előjátékként, akár visszatekintő fénytörésben fogjuk fel, lapjain az író minden kétségen felül ugyanolyan erényeket csillogtatott, mint első itthon megjelent könyvében.