Beata Austria

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXIX. évfolyam, 11. szám, 2025. március 14.

Robert Seethaler: A névtelen kávéház. Fordította Blaschtik Éva. Park Könyvkiadó, Budapest, 2025, 259 oldal, 5499 Ft

Utólag kideríthetetlen, vajon hogyan vélekedtem volna erről a könyvről és általában az 1966-ban született, tévés, filmes színészből negyvenéves kora után lépésenként karakteres élvonalbeli szépíróvá átváltozó Robert See­thaler írásművészetéről, ha három magyarra fordított, kicsinyke regénye közül először ez kerül a kezembe, és csak utána olvasom el a korábbi kettőt. De hát nem ez történt, és ez a játék ilyesformán képzeletben már nem is igen játszható le. Legfőképpen azért nem, mert Seethaler magyarországi debütálására annak idején a véletlennek köszönhetően felfigyeltem, az elsők között írtam a regényei sorában németül ötödikként közreadott az Egy egész életről (Nagy a kicsiben, ÉS, 2017/16., ápr. 21.), és azt a könyvet minimalista szemlélete, szenvtelen előadásmódja miatt abban az évben a legmagasabb polcra helyeztem a személyes ranglistámon. Igazi reveláció volt számomra, az irodalmi egyszerűség olyan hírhozója, amelyikről azt hittem, nagyon ritka madár már. De ez a koncepció lehetett éppenséggel az egyszeri hályogkovács, a kezébe tollat fogó színész váratlan találmánya is. Nem az volt. A szerző írástechnikáját már ismerve, írtam az első regényt magyarul egy évvel követő A trafikosról is, amely See­thaler pályáján a negyedik megjelent könyv volt (Egy csonka élet, ÉS, 2018/49.,  dec. 7.), és akár előjátékként, akár visszatekintő fénytörésben fogjuk fel, lapjain az író minden kétségen felül ugyanolyan erényeket csillogtatott, mint első itthon megjelent könyvében.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 15. szám, 2025. április 11.
LXIX. évfolyam, 7. szám, 2025. február 14.
LXIX. évfolyam, 3. szám, 2025. január 17.
Élet és Irodalom 2025