Kiegészítés

az Atráskó zokog című cikkemhez. Minthogy valójában az esszém (ÉS, 2025/3., jan. 17.) nem a gyerekirodalom hazai állapotáról akart szólni, hanem arról, hogy én magam miért tartom fontosnak a meseírást, és ez a poétikai, lélektani stb. alapállás miként kapcsolódik a gyerekirodalom mai állapotához, vagy inkább miként pattan vissza róla, így érdemben nem is tudok hozzászólni a sok nagyszerű szakember, szerző és szerkesztő által gyakorolt szcénához. Cikkem általánosító része is alapvetően egy nagyszerű tanulmányra épít, kölcsönvéve alapvetését, amelyet a maga helyén nem volt módom lehivatkozni, tudniillik Kucserka Zsófia Gyerekirodalom: mi az és kié? (in: Medialitás és gyerekirodalom, KGRE–L’ Harmattan, Bp., 2020, 177–191.) című írására, amely sokkal átgondoltabban és ada­tol­tabban érvel a gyerekirodalom „elpiacosodásának” hermeneutikai, műfaji aspektusait vizsgálva. Ennél többet erről magam sem tudok mondani, bár azt, ahogy Harmath Artemisz cikke (A gyerekirodalomról, ÉS, 2025/6., febr. 7.) is felveti, nagyon hasznosnak tartanám, ha széles körű vita folyna a kérdésről. Szerzők, szerkesztők, kiadók, tudósok részvételével. Mert úgy tűnik, van mit megbeszélni bőven.