Az apám története az én történetem

Pokorni Zoltán, Bayer Zsolt és Sulyok Tamás felmenőikkel kapcsolatos, igaznak vélt vagy annak hazudott történetei, majd a történészek „helyesbítései” világosan megmutatták, mi a különbség a fikció és a valóság, a múlt megismerése és elkenése között. Az alábbi beszélgetés egy másik országról, egy teljesen más kontextusról, de ugyanazokról a kérdésekről szól.
Hollandiában úgy tervezték, hogy 2025. január elsejétől az interneten bárki számára elérhetővé teszik a második világháború idején kollaborációval gyanúsítottakra, illetve elítéltekre vonatkozó dokumentumokat. Bár a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban – elvben – konszenzus van, az utolsó pillanatban – a személyiségi jogok védelme érdekében – módosították a hozzáférés módját, és csak a levéltárban lesznek külön engedély nélkül bárki számára hozzáférhetőek ezek a dokumentumok. Ez utóbbi változtatás jól illusztrálja, hogy még nyolcvan évvel a történtek után is érzékenységeket sérthetnek, sebeket téphetnek fel és indulatokat gerjeszthetnek a világháborúra vonatkozó információk. Az alábbi beszélgetés egy érintettel, egy kollaboráns gyermekével készült, aki egész életében hordozta magában, és bár nem is élt még a háború idején, alaposan megszenvedte apja bűneit. Jeroen Saris az elmúlt években a hozzá hasonló sorsú „gyerekek” egyesületét vezette, és maga is részt vett a nyilvánosságra hozatal mikéntjéről folytatott tárgyalásokon.
A beszélgetés idején még nem tudtunk arról, hogy változik a nyilvánosságra hozatal módja.