Utólag előre lehetett látni
Ingo Schulzéval J. Győri László készített interjút
INTERJÚ - LXIX. évfolyam, 6. szám, 2025. február 7.Ingo Schulze magyarországi ismertsége alighanem meghaladja a német nyelvű írókollégáiét, életművének java a Gondolat, majd az Európa Könyvkiadó, valamint fordítója, Nádori Lídia jóvoltából magyarul is megjelent. Legutóbbi regényét, a Jóravaló gyilkosokat pedig már a Prae adta ki. Írói alapélménye és egyik fő témaforrása 1989–90, a „Wende”, a politikai fordulat. Hazájában közszereplőként gyakori vendége a tévé- és rádióstúdióknak. Ahogy korábban ő maga is önironikusan mondani szokta, sokáig ő volt „az ügyeletes ossi”, aki az egykori NDK-ban szocializálódott értelmiségiként fáradhatatlanul próbálta megvilágítani, mit gondolnak az egykori keletnémetek a német egyesítés után kialakult helyzetről. 2023. november 3-tól a Német Nyelv- és Irodalmi Akadémia elnöke. Újságcikkeiben és esszéiben gyakran foglal állást politikai és társadalmi kérdésekben. Budapesten legutóbb 2024 szeptemberében, a Könyvfesztiválon járt, ahol Vágvölgyi B. Andrással beszélgetett a pódiumon, valamint Barna Imre moderálásával több írótársával együtt kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.