Ausztria alulnézetben
Egy végtelen történet újabb fejezetei
VISSZHANG - LXIX. évfolyam, 5. szám, 2025. január 31.Fóti Tamás cikkét (Pánikban Ausztria – és az EU, ÉS, 2025/4., jan. 24.) olvasva ragadtam tollat, hogy kiegészítsem az ő Ausztria-képét. Nehéz manapság a világról, a politikáról kiegyensúlyozottan írni, főleg egy szomszédos ország belpolitikájáról. A magyar olvasó sokszor nem ismeri a részleteket, hiányzik a történelmi háttérismerete. Nem érti például, hogy egy jelenlegi populista párt hogyan viselheti a Szabadság Párt nevet. Ausztria 1945 utáni életében sűrűn változtak a parlamenti pártok. A nevük maradt olykor sokáig, de a programjuk, a vezetőségük, a tagságuk, a rájuk szavazók összetétele óriási kanyarokat írt le, az FPÖ például volt 1956 után nemzeti liberális párt, közeledett a szocialistákhoz, jelentős vezetői nemzetiszocialista/fasiszta hagyományokat is ápoltak. Tehát, ahogy ma mondanák: összevissza cselekednek/cselekedtek.
A cikk egyik mondata kritikusan utal a politikai pártok természetére. Talán Kéri László közel harminc éve elhangzott mondatát idézném szabadon: a politikai pártok azért alakulnak, azért működtetik őket, hogy hatalomra jussanak. A szavazatmaximálás egyetemi politológiai szemináriumok első órájának az anyaga. Lehet ezt szeretni, lehet ezt bírálni – érdekes érvelés azonban, hogy az említett cikkben ezt az egyik párt szemére hányjuk, a másiknál meg se említjük. A politikai elit a Lajtán túl (az Óperencián innen és túl) válságban van, a tömegpártok/mozgalmak népszerűsége zuhan, egykori szavazóbázisuk eltűnőben, átalakulóban. Az osztrák államfő jól láthatóan nem tud / nem tudott az utolsó választások eredményével mit kezdeni. A két mainstream párt és a liberálisok közel 100 napig tárgyaltak, majd egymásra (és a világra) megsértődve nem tudtak megegyezni, nem használták ki a nekik adott (sokak által vitatott) kormányalakítási lehetőséget. Tehetetlenségük egyik jele, hogy amikor az FPÖ (mint az utolsó választás 1. helyezettje) mégis lehetőséget kapott a kormányalakításra, akkor a „kegyvesztett” pártok az utcára küldték embereiket a még meg sem alakult kormány ellen tüntetni.
Az osztrák „átlagpolgár” meg olvassa a híreket, és nehezen értelmezi azokat. Ha az államfő az európai értékekről beszél, akkor humanista-jó ember, vagy „csak” nem akarja a hatalom közelébe engedni bizonyos pártok képviselőit (lásd ehhez a témához az aktuális helyzetet Franciaországban, Németországban). Tehát értékek harcát látjuk, vagy a régen jól bevált, langyos lábvízszagú nagykoalíciót sírják vissza egyesek?
Nagy hagyománya van Ausztriában a másik párttal vagy a párt első emberével kapcsolatos riogatásnak. Sőt, politikai ellenfelek akarják előírni, hogy a másik pártban ki kapjon vezető szerepet – vagy ha a másik párt hatalomra jut, akkor ki lehet majd miniszter a vezető politikusokból. Nyilván a háttéralkuk világa sehol sem leányregény. Fóti Tamás idézi az FPÖ első hatalomra jutásának korszakát. Kb. negyed százada megélhette az osztrák közvélemény, hogy W. Schüssel alkancellár, aki nagy kedvenc volt az első nyilvánosságban, néppárti, európai gondolkodó, külügyminiszter, a nagykoalíció motorja, hirtelen nem volt már kedvenc, tőle kellett megvédeni az európai értékeket, a demokráciát, mert pártja (az ÖVP) összeállt a kékekkel (FPÖ) és a szocdemekkel (SPÖ), s nem szerepelt túl sikeresen az akkori választásokon.
Az (osztrák) szociáldemokrácia válsága is megérne egy misét. A cikk felveti, hogy bizonyos pártok nem egységesek (például az ÖVP – Kurz előtt és Kurz után), többféle érdekcsoport dolgozik/rivalizál bennük. Egy félmondattal meg lehetett volna emlékezni az SPÖ országos és helyi válságairól – mondjuk az utolsó 5-10 évben. Miért nem tud/akar Babler és Doskozil megegyezni? Milyen szerepet játszik ebben a kakaskodásban az SPÖ ifjúsági tagozata és/vagy az éppen aktuális bécsi polgármester (egykor és jó sokáig Häupl és ma Ludwig)? Miért nem szabad az SPÖ-nek és az FPÖ-nek együttműködni: evvel is adós marad a cikk, de egyébként az osztrák belpolitika is. Ha a közelmúltat nézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a tabu már régen megdőlt. Burgenlandban öt évig kormányoztak sikeresen együtt a vörösök és a kékek. Erre az a válasz, hogy az országos szint (a Bundesebene) és a Landesebene (tartományi szint) az más. Az ottani újságolvasó halkan megkérdezi, hogy miért lenne teljesen más. Burgenlandban másképp járnak az órák? Ott nem kell megvédeni a demokráciát, vagy másképpen kell megvédeni azt, mint a bécsi Parlamentben vagy a bécsi Városházán? Ha pedig visszanézünk az időben, vagy alámerülünk a bécsi kerületi önkormányzatok szintjére, akkor csodálkozhatunk, hogy milyen hatalmi/pártkombinációk (voltak) lehetségesek.
A populizmussal sem tud mit kezdeni a politika (az osztrák politika, német politika se, és az EU-t is foglalkoztatja intenzíven ez a téma, az aktuális válságok és migráció mellett). Németországban kileng az inga, kis szélsőbal és szélsőjobb pártok lesznek/lettek hirtelen tényezők. És ott is próbálják őket szörnyű csapásként feltüntetni. A választópolgár persze formális logika szerint felteheti a kérdést, ha az alaptörvényre/alkotmányra veszélyesek, akkor miért nem lehetetlenítik el őket jogilag. Ha pedig már engedélyezték őket, akkor milyen érvelés az, hogy ezek nem állnak az alkotmányosság talaján?
De vissza a „Duna menti / Alpesi Köztársasághoz”. Valószínű, hogy Herbert Kickl (FPÖ, a kékek) alakít kormányt, és a Néppárttal lépnek majd koalícióra (ÖVP, néha feketék, néha a türkiz árnyalataiban játszanak). Ha elkezdenek majd kormányozni, veszítenek a népszerűségükből. Evvel vigasztalódnak a parlamenti jövőbeli ellenzék tagjai (zöldek, liberálisok és szocik). Az FPÖ varázsa megfakul hamarosan. És ha a gazdasági témák rendbe jönnek, akkor lehet tisztázni, újra megvitatni a semlegesség kérdését, a klímaváltozás hatását vagy Ausztria 30 éves EU-tagságát.
És jönnek persze az általános mondatok, amelyeket mi is ismerünk az 1990 utáni magyar történelemből is. A hatalomra kerülő pártok nem tudják betartani ígéreteiket, jönnek a (gazdasági) megszorítások. Spórolni kell, nagy a hiány, magas az infláció, adókat emelni, újakat bevezetni vagy/és a kiadásokat lefaragni, túl nagy a bürokrácia… És azt is ismerjük itthonról, hogy az ellenfél azt állítja arról, aki éppen hatalomra jut (hatalomra tör), hogy alkalmatlan a kormányzásra, nincs elég tapasztalata, szaktudása stb.
A politikai rutin része ez a (választás előtti/utáni) küzdelem. Csak az nem érthető, hogyan felejtik el a bírálók az utolsó évek nehézségeit, hogy a politikai és gazdasági helyzet nem légüres térben alakul (ki). Nehéz úgy tisztán látni, hogy az egyik héten a közszolgálati rádió (oe1.orf.at) szerint annak kell örülni, hogy szinte mindenki elérhet mindenféle támogatásokat, a másik héten pedig, amikor egy másik ügyeletes szerkesztő dolgozik, akkor azért szomorkodunk, mert óriási az államháztartás hiánya – hiszen nagy a pazarlás.
Az „utolsó” nagy választási téma Ausztriában is a migráció. Itt is egymással ütközik a populizmus és a humanizmus, az erős kritika és a mindent elfogadunk eszménye. És a pártok aktuális programjában se nehéz kiigazodni, ha valaki még olvas mondjuk online pártprogramokat. A nagy és kis pártok képviselői összevissza nyilatkoznak, vagy hallgatnak a témáról, mert nem biztos, hogy a következő választásokon egy kevésbé sikerült mondat hoz majd pluszszavazatokat.
A munkaerőpiac, a szociális ellátórendszerek, az oktatás és az egészségügy, ha csak az utolsó évtizedeket nézzük, mondjuk 1990 óta, próbál felnőni a feladathoz. A több hullámban érkező menekültek, háború elől elsietők, jobb életre vágyók jönnek az EU-ból és az aktuális válsággócokból is (Balkán, Szíria, Afganisztán, Ukrajna…). A problémákat érzékeli a (választó)polgár, a politikai elit adós marad a válaszokkal. El is bizonytalanodunk: van jó válasz egyáltalán? A megoldáson dolgozunk, vagy a problémán? A bécsi belvárosi merénylet, a németországi negatív hírek felkorbácsolják az érzelmeket. Hirtelen nem azt hangsúlyozzák, hogy a migráció és a letelepülés például az EU-n belül alapvető emberi jog, hanem a populizmus kerül előtérbe: aki nem dolgozik, aki nem integrálódik, aki nem beszéli jól a nyelvet, aki nem tartja be a szabályokat/törvényeket, aki nem tiszteli az értékeinket, az…
Nem tudjuk, mikor alakul meg az új osztrák kormány. Nem tudjuk, hogy Németországban hogyan alakulnak 2025 februárjában a választások. Csak azt tudjuk, hogy a kihívások maradnak. Benda László mondását (aki ezt egyébként az aktuális dél-koreai helyzetről mondta) kölcsönkérve: Nem szívesen lennék ma miniszterelnök Bécsben vagy Berlinben. És máshol? És holnap?
(Baden/Bécs)
P. S.: A népszerű szociáldemokrata politikus, Hans Peter Doskozil a Zöldekkel fog koalíciót alakítani Burgenlandban.