Pénteki ráolvasások

Hölgyeim és uraim! Tisztelt rádióhallgatók! A mostani kedd reggel más, mint az év többi kedd reggele. Ez a kedd reggel aranyból van. Másként kel fel a nap. Úgy kel fel, hogy le sem nyugszik többé. Amerikában kedden iktatják magas hivatalába a világ patriótáinak elnökét, Ata Trumpot − az új Sol Invictust. Bár nem leszek jelen a beiktatáson, kedden veszi át tőlem az elnök úr a stafétabotot, amivel négy év óta fut Magyarország egyes-egyedül a világegyetemben. Négy év magány. A hosszútávfutó külügyminiszter magányossága. De ennek vége. Most már ketten futnak: Magyarország és Amerika, a nagy és a még nagyobb. Ezen a kedden érvénybe lép az aranykorszakról Trump elnök úrral négyszemközt kötött megállapodásom. A világ kiszabadul a Pókember szervezeteinek hálójából. A Pókember brancsa Brüsszelbe menekül. Ott vackolja be magát. Ott fogjuk egy határozott mozdulattal megadásra kényszeríteni. Elkapjuk a frakkját, és el sem engedjük többé: a Pókember halott. Mostantól vége a migrációs káosznak, a genderkáosznak és a háborús káosznak. Három káosznak egy csapásra. Mint a mesében. Újra beköszönt a rend és normalitás korszaka. Se pride, se szivárványos lobogó, se transzneműség, se Pressman: a világ megint férfiakból és nőkből áll. Ahogy azt mi, kánontörő magyaremberek a Jóistennél kiimádkoztuk. A globalista kánon helyébe a patrióta kánon lép. Az ő kánonjuk helyébe a mi kánonunk. Aki nem patrióta, azt hajóra kell rakni − ahogy a filozófusokat rakták hajóra annak idején Oroszországban −, és irány Madagaszkár. Vagy Amerika. Ata Trump már várni fogja őket. Tárt karokkal. Különösen a korábban ideküldött verőlegényt. Isten, ugyebár, nem ver bottal. Egy szó, mint száz: nagy munka, férfimunka vár ma reánk. De már most elmondhatjuk, hogy itt van már a Kánaán. Kinek a Kánaán, kinek Hawaii. Az utolsó simításokat végezzük rajta. A legfontosabb simítás a Pókember szuverenitásunk fölött terpeszkedő sötét birodalmának lebontása. Még tovább: az orrukat illetéktelenül és sértőn szuverenitásunkba ütő brüsszeli ügynökök, présemberek, bérencek és puccsisták – tuggyuk-kik! – leleplezése, kézre kerítése és hazaküldése. Igyi domoj! Lehetőleg az óceán túlsó partjára. A tavasz nálunk erről fog szólni. Repülőrajt! Márciusban újrakezdjük! Nem fogjuk kivárni, amíg a birnami ügynökerdő megindul. Mi indulunk meg a birnami erdő ellen. Mi – Muszáj-Herkulesek. Mert muszáj megindulni. Az ellentámadást a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős miniszter, a magyar nemzeti szuverenitás első számú őre, a letelepedési kötvények robotosa, a Találmányi Hivatal sztárfeltalálója vezeti. Az erdőnek pusztulnia kell. Vissza fogjuk szorítani. A Jóisten segedelmével talán ki is vágjuk. Kivágjuk, hajóra rakjuk és hazaküldjük Amerikába. Mert − öntsünk tiszta vizet a pohárba − az életünkről, sőt, az életterünkről − a Kárpát-medencéről – van szó. Ezt akarják ellakni tőlünk. Ezért próbálnak a Pókember ügynökei mindenféle idegen nációkat, migránsokat, vendégmunkásokat ősi szálláshelyünkre betelepíteni. Ahogy abban a régi szép irredenta magyar nótában éneklik − ismerik, ugye? −: „Ezer esztendeje annak, // hogy a magyarok itt laknak // – bizony, Pressman úr! ezer! sőt, ezeregyszáz! −, most akarják, most akarják kiirtani, // de az Isten, a Jóisten nem engedi!” Hát erről van szó, tisztelt birnami erdő! Ezek után ne várjanak tőlünk se engedékenységet, se könyörületet. Ahol erdőt irtanak, ott hullik a forgács. Természetesen nem fogunk verébre ágyúval lövöldözni. De azt tanácsoljuk Brüsszelnek, hogy amíg mi, patrióták át nem vesszük a hatalmat az Európai Bizottságban, lehetőleg ők se lövöldözzenek ágyúra verébbel. Ne pazarolják értelmetlenül marhaságokra a drága verebeket, úgyis olyan kevés maradt belőlük. Maradjunk inkább a tényeknél: kedd van, hölgyeim és uraim, kedd − az aranykor első napja. Hallelujah!