Segítség

PÁRATLAN OLDAL - LXIX. évfolyam, 3. szám, 2025. január 17.

Kiindulópontok. Egyrészt mind én, mind a barátaim, rokonaim egy része abba a korba értünk, amikor az ember az elviselhetőnél sokkal többször kényszerül rendszeres orvosi felülvizsgálatra, ellenőrzésre. Másrészt Pintér belügyérről azt tartják, jó szervező (biztosan az is), viszont saját bevallása szerint nem sokat tud az egészségügyről.
A fentieket összekötve tennék neki javaslatot. A felülvizsgálatokra kapott napokon (időnként óra-percet is kap az ember, de ez az eljárás során érdektelenné válik) megjelenik a beteg, sorszámot kap, majd a többiekkel megkezdi a várakozást. Ennek időtartama sokunk tapasztalata alapján jó esetben egy, másfél, de sokszor négy-öt óra, vagy néha annál is hosszabb.
A felülvizsgálat pedig a következőképpen zajlik le. Ha a beteg elviszi a legutóbbi óta elvégzett vizsgálatok, egyéb releváns beavatkozások stb. papírjait, gyorsabban, ezek hiányában lassabban, mivel az orvosnak a számítógépén hosszabb ideig tart ezek megkeresése, zajlik a „vizsgálat”. Olyan ugyanis nem történik. Az orvos, asszisztens a legritkább esetben áll rendelkezésre, összeállítják az „eseménynaplót”, kap az ember egy, két vagy több beutalót, valamint a következő jelenésére időpontot.
A bökkenő az, hogy valójában ehhez a beteg személyes jelenléte teljesen felesleges!
Az orvos meghatározott időnként átnézi az addig történteket, e-mailben közli a pácienssel a további szükséges lépéseket. Csak valóban indokolt esetben rendeli be személyes vizsgálatra.
Ilyen eljárási rend esetén mindenki jól járna, az indokolatlan időpocsékolás mellőzésével.
Arról nem is beszélve, hogy a tömött váróban bárki, bármilyen fertőzés elkapásától is megmenekülne.
Javaslatomért díjazást nem kérek, számomra a bevezetése lenne a legnagyobb jutalom!

 

A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 35. szám, 2025. augusztus 29.
LXVIII. évfolyam, 31. szám, 2024. augusztus 2.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2026