Románia

VISSZHANG - LXIX. évfolyam, 1. szám, 2025. január 3.

Egy féldemokrácia félsikere. Elképesztő történések színtere lett Románia november 24-e óta. Az államelnök-választás első fordulójának győztese egy korábban szinte teljesen ismeretlen jelölt, akinek diadalmenetét régebben sikeres prognózisokkal tekintélyt szerzett intézmények sem jelezték, és szinte kizárólag a TikTokon terjesztett posztjaival robbant be a köztudatba pár hét alatt. Călin Georgescu a több irányból is látványosan erősödő, a két világháború közötti román fasiszta nosztalgiát invokáló, szuverenista, oroszpárti, oltástagadó (stb.) szubkultúrához tartozik. A hatvankét éves agrármérnök annyira marginális személyiség volt, hogy még csak nem is e nézeteket képviselő három (!) szélsőjobboldali párt bármelyikének jelöltjeként indult, hanem függetlenként. A szavazatok több mint 22 százalékát szerezte meg, amihez tudni kell, hogy Romániában az elnökválasztás közvetlen népszavazás. Második helyre került a jobb híján liberálisnak becézhető Románia Megmentése Unió (USR) párt jelöltje, Elena Lasconi, és harmadik helyre a jelenlegi miniszterelnök, Marcel Ciolacu, az ugyancsak jobb híján szociáldemokratának becézhető PSD jelöltje. Természetesen a PNL nemzeti liberális párt is csupán azért nevezhető ezen a néven, mert ezek a pártok csak az adott politikai térképen számítanak valamilyen színezetűnek, a valódi arculatbeli különbségek nem jelentősek, és az eszmei sajátosságok minimálisak.

A román establishment e nem várt fordulatnak ellenállt. Pontosabban, a rendszerváltáson áthajózó belügyi szerveknek az az irányzata tudta egyelőre megtartani a hatalmat, amelyik a kétezres évektől kezdve történetesen az euroatlanti modell követésében kereste és találta meg a számítását, kívülről nézve nagyon sikeresen. A sokáig lenézett Románia EU- és NATO-tagként jó tanulónak bizonyult. 1990 és 2020 között a román gazdaság 500 százalékkal nőtt, az állami szférában a jövedelmek elérték, sőt meghaladták a magyarországi átlagot, a fogyasztási index is évek óta magasabb, mint a magyar. A legutóbbi népszámlálás-kérdéssor világnézet-besorolási opciói a fejlett demokráciák pluralizmusával vetekedett, miközben Magyarországon az ateizmust mint választ rögzíteni sem lehetett az űrlapon. Románia presztízse geopolitikai partnerként is lényegesen megjavult. A kormány a háború kontextusában Ukrajna-barát.

Ugyanakkor a neoliberális intézményeknek való megfelelési igyekezetben az egymást váltó és igazából csak aktuális, zömében korrupciós botrányok miatt lecserélődő kormánykoalíciók nem akartak, és valószínűleg nem is tudtak mit tenni a társadalom szellemi elsivatagosodásával, a közoktatás rohamosan gyengülő színvonalával, és a részben erősen vallásos, részben pedig a vallásosságot meghaladó társadalom intellektuális és morális irányvesztésével szemben. Georgescu kvázi-misztikus térnyerése ennek az eróziónak a következménye. A vízről mint információról, a Kárpátokról mint a román nép isteni forrásáról, Romániáról mint az emberiséget energizáló kozmikus forrásról, az ország semlegességéről mint a csillagokba írt szükségszerűségről és a földönkívüliekkel való személyes találkozásáról posztoló politikus egyetlen összefüggő tömegben tudta egyesíteni a Covid-tagadókat és az ország intézményes nyugatosodását kísérő könyörtelen racionalizmustól megriadó emberek sokaságát, valamint a lakást már soha életükben vásárolni nem tudók frusztrált hadát. A kis léptékű gazdálkodás és a családi élet melege kerül itt szembe a tudomány rideg okoskodásával és a nagy gazdasági, politikai, katonai rendszerek átláthatatlan idegenségével. Georgescu megváltó meséje emberközeli életet ígér és népszerű hiedelmeket ad el.

Az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztást, nem lesz második forduló, az egész folyamat valószínűleg márciusban fog újból kezdődni. Tette mindezt azoknak a titkosszolgálati úton és bűnügyileg feltárt információknak az alapján, amelyek rámutatnak Georgescu általa nulla költségűként emlegetett TikTok-kampányának jelentős hazai szélsőjobbos, paramilitáris és külföldi (a Nemzetbiztonsági Tanács szerint orosz) támogatóira. Mesés vagyonnal rendelkező üzletembereknél folytak házkutatások és történtek előállítások az elmúlt napokban, akiknek részben már korábban is volt gondjuk a törvénnyel. Egyikük az idegenlégióból szerelt le, és illegális fegyveres kiképzéseket tart itt-ott az országban. Ő, Horaţiu Potra, Georgescu testőrparancsnoka, december 8-i elfogásakor az autójában fegyverekkel és nagy mennyiségű készpénzzel igyekezett Bukarestbe.

Mindez egy plebejus világforradalom közepette zajlik, amely antiliberalizmusával, antipluralizmusával, fehér fajú felsőbbségtudatával, tudományellenességével, gyermeteg konspiracionalizmusával (5G, belénk ültetett chipek, nem volt Holdra szállás, stb.) már világszerte bemutatkozott. Georgescu Codreanu-párti, fasiszta vitalizmusának globális szellemi szövetségesei már négy évvel ezelőtt megtámadták a Capitoliumot Washingtonban. Ez ugyanaz a világ: az antikozmopolitizmus internacionáléja, új ellen-felvilágosodás. A legrövidebb út a most győzedelmes Amerika felé a hátralépés. És az utolsó lelkes unióbarát és atlantista a kicsi, szegény, reménykedő Moldovai Köztársaság, amely éppen fáziskésése miatt maradt elöl a veszélybe került civilizációs pályán.

Lábbal lett volna tiporva a demokrácia, ha folytatódik az elnökválasztás? Igen. Lábbal tiporta a demokráciát az Alkotmánybíróság az elnökválasztás félbeszakításával? Igen. Jól tette, hogy mégis megtette? Igen. Bármi legyen is a tavaszra halasztott elnökválasztás eredménye, a profasiszta áttörés Romániában megtörtént. Mostantól bámit tesz a szociál-liberális nagykoalíció (PSD–PNL–RMDSZ), az a már életre keltett rendszerellenes miszticizmus tömegkohézióját erősíti, még jobban szakralizálva annak vezetőit (Georgescut, Simiont, Sosoacăt etc.). Visszaút egyelőre nincs. Addig is egy féldemokrácia átmenetileg félig megvédte magát.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 47. szám, 2024. november 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVII. évfolyam, 10. szám, 2023. március 10.
Élet és Irodalom 2025