Bili a derékra kötve – Az ÉS könyve decemberben
KÖNYVKRITIKA - LXVIII. évfolyam, 50. szám, 2024. december 13.► Závada Pál: Pernye és fű. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2024, 562 oldal, 7499 Ft
S ahogyan szép lassan feltárulnak a történetek, a múlt különböző rétegei, úgy válik világossá, milyen determináló erővel bírnak a szereplők jelenének a vonatkozásában is. A vészkorszak, az ötvenes évek, a rendszerváltás környéki idők. Magánéleti döntéseket, pályákat, életeket befolyásolnak, és meghatároznak reflexeket, közéleti-politikai irányokat. Nem is annyira áttételesen a jelenünket. A regényben olvasható történetek éppúgy párbeszédben állnak egymással, ahogyan az olvasóval is. Talán a könyv legnagyobb erénye éppen ennek a párbeszéd-szituációnak a megnyitása.
Mely nem zárul be a regény végén sem. Nincs megoldás, nincsenek egyértelműen jók és rosszak. Mint ahogyan a Kulákprés egyik nagy erénye éppen az volt, hogy az emberi természetről tudott megmutatni valami nagyon lényegeset, hasonlóképpen itt is arról kapunk képet, hogyan viselkednek az emberek különböző elnyomó rendszerekben. Milyen erkölcsi megfontolások, sérelmek, bosszúvágy, szerzésvágy, agresszió, szadizmus mozgatja őket, mit képesek megtenni, ha megtehetik. S amit megtesznek, annak milyen következményei vannak, mindmáig hatóan.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.