Éjszaka van

A kályha fölötti sarokban, a plafonon és a falon megmozdulnak a fekete foltok. A pöttyöknek karjuk és lábuk nő, először   csak lassú táncba kezdenek, de most már vadul rángatják egymást és egyre többen vannak azok a furcsa valamik ott fent, még jó, hogy olyan messze vannak az ágyamtól, mondogatom magamnak, hogy nem félek, anyuka mondta, hogy az csak a ház előtti falevelek árnyéka, a kisbolt előtti lámpa világít be az ablakunkon, és ha szél mozgatja a leveleket, akkor az árnyékuk is mozogni fog, de a lámpa és a fa kint van az utcán, én meg bent vagyok ezekkel az alakokkal,  nagyobbak már ki is léptek a világos keretből, kúsznak felém, a nagyasztal körül imbolyognak, az egyik olyan hatalmassá nőtt, hogy bozontos karjával eléri a plafont, ujjai rátapadnak a neoncsőre, egybeforrnak vele, betakarják   az egész plafont és csurogni kezd az egész lény körben lefelé, közben a többiek tolongva megindulnak hozzám, –Anyuka! Anyúúka! – kiabálok…