Kié ez a ház?

Dávid egy üveg bort nyújt át az apartman távozni készülő első szállóvendégeinek.
– Saját termés – hazudja –, a tarpai Öreg-hegyen termett öt príma fehér szőlőből házasított cuvée.
Dávid a panziós-fogadós OKJ-s képzésen azt tanulta, búcsúzáskor még egy pluszélménnyel kell megajándékozni a vendégeket. „Saját készítésű” mézzel, lekvárral, borral.
A szalmakalapos férfi, aki a foglalást intézte, fizetett, az arcához dörgöli a hűs palackot. És átöleli vendéglátóját. A másik férfi és a két nő mosolyog. Megígérik, jönnek még. Beülnek a Vitarába, integetnek, mikor a jármű kihajt az udvarról. Dávid is integet. A terepjáró súrolja a fügefa egyik belógó ágát, így integetnek a fügelevelek is.
Három napért az adók levonása után százezret bezsebelni bombaüzlet. Hisz Dávidnak csak két órájába került kitakarítani a házacskát. És most sem fog többet eltölteni ezzel, hogy a holnapután érkező családot megfelelően fogadhassa.
Persze először át kell néznie, minden megvan-e. A folyosón kezdi. A réz kabátfogasok a helyükön. A gobelinképek is. A tükör sértetlen. A fürdőben a csempe csillog. A két asszonyban megvolt a női igényesség. A mosóport, a tasakos sampont nem használták. Dávid megrázza a szappanadagolót. Majdnem tele. Egyik lefolyóban sincs hajcsomó.