A váratlan dolgok naptára

Négy repülő érkezett, kötelékben – ezt a kifejezést aznap tanulta – és mintha cirkuszi mutatványt gyakorolnának, fehér füstkarikákat írtak a kémények fölé. A második hullámban érkező gépek – a bombázók – a karikák fölé repültek. Kisvártatva rengeni kezdett a föld, a házak ablakában hunyorgó napsütés rémülten elugrott. Az apja a hóna alá nyúlva felkapta – a lábai kalimpáltak, mintha úszni próbált volna –, és visszarohant vele tárnákba. A rengés éjszaka is folytatódott. Ettől még lehetett volna aludni, de a sziklatömb zavarta. A karbidlámpa fényében a nagy, gránit sziklatömb koromtól megfeketedett vésőfejre emlékeztetett. Az apja húsztonnásra becsülte, és ő csak annyit tudott, hogy az nagyon sok lehet, ha ugyan nem a legtöbb. És a derékalj pont ez alá volt kiterítve. A falu bombázásába beleremegett a szikla, és ő úgy képzelte, hogy az egy megjósolhatatlan pillanatban, figyelmeztetés nélkül elválik majd mennyezetről.