Egy nyelv?

Dömötör László írásában (Tisztelt ÉS! 2024/45., nov. 8.) számos könnyen megcáfolható, téves állítás szerepel. Én – orosz szakos nyelvészként – csak a nyelv(ek)re vonatkozókkal foglalkozom. Az olyan kifejezések, mint az orosz és az ukrán „testvérnép”, akiket összeköt a közös „bölcső”, tudományosan értelmezhetetlen metaforák. Az, hogy az ukránok „gyakorlatilag oroszok (...) egy nyelv” – tévedés.

A Kijevi Rusz államiság idején alakult ki az ukrán nyelv a keleti ószlávból. Szókincsében kimutathatók közös elemek a többi keleti szláv nyelvvel, az orosszal és a belarusszal, de kölcsönösen nem érthetők. Ennek jele, hogy kialakult az orosznak és az ukránnak egy kontaktusnyelve, egyszerűen fogalmazva a kettő elegye, a szurzsik.

A jelentős számú és magas színvonalú ukrán nyelvű irodalmi alkotás a nemzeti önállóság egyik jeleként értelmezhető. Ennek első jelentős képviselője Tarasz Sevcsenko (1814–1861) volt, akinek Kobzos című versfüzére több magyar fordításban is megjelent. És ha az ukrán és az orosz egy nyelv lenne, ahogy Dömötör László tévesen feltételezi, ez alapul szolgálhatna arra, hogy az orosz hadsereg területszerző háborút indítson Ukrajna ellen, melynek területi sérthetetlenségét és függetlenségét az 1994-ben aláírt Budapesti Memorandum szavatolja? Aligha. Egy hasonló eset jut eszembe. A Harmadik Birodalom vezére csatolta országához Ostmark néven a szomszédos, a német nyelv helyi változatát beszélő lakosságú Ausztriát. Adolf Hitlernek hívták az illetőt.