Pénteki rá­olvasások

Kezdjük ott, hogy Magyarországon nincsenek szegények. Hol van ma már szegény liberális demokrácia? Szegény egyetemi autonómia? Szegény médiaszabadság? Szegény jogállam? Hol van szegény CEU? Szegény SZFE? Mondom, hogy Magyarországon nincsenek szegények! Ne jöjjenek nekem itt az Eurostat adataival! Egyáltalán: semmiféle adattal ne jöjjenek! Az adatoknak nincs szívük. Az adatok morális érzékenysége a nullával egyenlő. Az adatok hazafias elkötelezettségéről pedig jobb nem is beszélni. Különben az adatokkal még számolni fogok, kicsit túl sokat engednek meg maguknak az utóbbi időben! Hagyjuk a szegénységi rést, a szegénységi küszöböt, a szegénységi bizonyítványt és az ehhez hasonlókat! Ne hagyjuk viszont, hogy szuverenitásunkat a liberális gondolatrendőrség a sötétben bujkáló brüsszelita puccsistákkal karöltve szegénységi adatokkal ássa alá! „Minden tizedik magyar a szegénységi küszöb alatt él.” – Tessék! Így ásnak ők! Nem, hölgyeim és uraim, nem él! Már nem! A szegénységi küszöböt a parlament kétharmaddal eltörölte. Nem fogjuk megengedni, hogy választóvonalat – poverty line, hogy Brüsszelben is értsék! − húzzanak jövedelmi szegények és jövedelmi gazdagok közé. Mit számít a jövedelem?! Jövedelmi különbségek − a nincs és a van − nem verhetnek többé éket a magyaremberek közé. Más kérdés természetesen a magyarsági küszöb. De ezt nem a statisztika, hanem a szív húzza meg. Én csak jóváhagyom. Aki a magyarsági küszöböt nem éri el, értelemszerűen idegenrendészeti problémává válik.

Ami most már a szegénységi küszöb eltörléséről rendelkező törvényt illeti, rovásírással véstük fel Magyarország tartóoszlopaira, és – ránk ne szakadjon − az égboltozatra is. A parlament egyidejűleg kezdeményezte, hogy nyilvánítsák hungarikumnak a Szegénységi Küszöb Eltörlését (The Abolition of Poverty Line − hogy Brüsszelben is értsék), törvénybe foglalásának napját pedig nemzeti ünneppé, melyet a Parlament előtt, a Szuverenitás Terén rendel a törvény lepényevéssel és zsákbanfutással megünnepelni. Igen, tudjuk: van, aki százezerből él, van, aki kétszázezerből, van, aki egymillióból. Hát aztán? Ne azt nézzük, mennyiből, hanem azt, részesül-e a magyar szuverenitás olyan áldásaiból, mint a szegénységi küszöb eltörlése! Igenis részesül! Bátran mondhatom, és mondom is, hogy nálunk a szuverenitás bőségszarujából mindenki egyaránt vehet.

A szegénységi küszöb eltörlésével Magyarországon megszűnt a szegénység. Kihúztuk a talajt az álszent liberita-baloldalnyák siránkozók lába alól. Most esik majd igazán pofára a szegényeket faltörő kosként maga előtt toló Brüsszel. Eddig is lámpással keresték nálunk a szegényeket, hát most már lámpás nélkül is kereshetik. Nincs küszöb – nincs szegénység. Keresik erre, keresik arra − hova lett? Lehet ezen is pánikolni kicsit. Mert ameddig szem ellát a Nagy Kárpát-medencéből a Kis Unióban, mindenhol arat a pánik. Csak a magyaremberek őrzik ősi ázsiai nyugalmukat. Nix pánik! Pánik nélkül törvénybe foglalták, hogy nix: nix szegénységi küszöb, nix infláció, nix demográfiai katasztrófa, nix ugribugri! Ha pedig valami nix, akkor nix! Szegénység nincs, lakhatási válság nincs, ezzel szemben van béke, rend, fegyelem. Más helyeken persze, Szent-Magyarország határain kívül, ahol a turul sem jár – ilyen hely például Budapest, a XII. kerületet kivéve −, van minden csőstül: szegénység, lakhatási válság, hajléktalanság, hadd ne soroljam. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy ezt is törvénybe foglaljuk: Magyarország fővárosa nem Budapest. Főváros kerestetik. Fölmerült a nertársak körében Ugocsa, föltündökölt Felcsút, de a döntést a Jóisten segedel­mé­vel a magyarembereknek kell meghozniuk. Én nem szólok bele. Csak jelezni szeretném, ha mégsem Felcsút, kompromisszumos megoldásként el tudom fogadni Tusványost is. Vagy a Közszolgálati Rádió pénteki stúdióját.