Levél egy vitához

A kritikámban azt írni, hogy Gábor György „talán elnézőbb lenne Kőbányai kifejezésével, ha ő is elvégzi az orvosi egyetemet”, belátom, nem volt szerencsés megfogalmazás. Természetesen nem kell ahhoz orvosi egyetemet végezni, hogy valaki magas színvonalon hozzá tudjon szólni medicinális kérdésekhez. A betegségek osztályozásának története a tudományos, az egészségipari, a szakmapolitikai és a társadalmi változásokkal összefüggő orvosi kórismék folyamatos változásának története.  Míg egyes, korábban betegségnek tartott gyakorlatok és irányultságok (pl. maszturbáció, homoszexualitás) kikerültek az orvosi diagnózisok köréből, addig számos más, korábban szokványos életproblémának tekintett jelenséget ma az orvosok betegségként diagnosztizálnak. A mozgás lehet kétirányú, amennyiben egy adott tünetegyüttes mint diagnosztikus kategória eltűnik, majd később, többnyire módosítva, visszatér a betegségek hivatalos listájára. A jelenleg érvényes nemzetközi osztályozási rendszert nem Mózes hozta le a Sínai-hegyről, ez nincs kőbe vésve örök időkre. E rendszer tudományos vitatása vagy éppen védelmezése nem az orvosok privilégiuma. A felkészült gondolkodók vitájában nem az a fontos, hogy milyen stallumok birtokosai a vitázók, hanem az, hogy mit mondanak és miképpen érvelnek. A szellemi párbajban minden kiművelt résztvevő nyerhet. Megérthetjük például a saját félreértésünket, s jobban felfoghatjuk a másik mondanivalóját. Ami a szellemi párbaj harcmodorát illeti, ez optimális esetben, úgy vélem, merőben más, mint a vérre s a másik megsemmisítésére vagy legalább megsebzésére irányuló fegyveres párbaj. Egyes téves elképzeléseink, dédelgetett giccses álmaink meghalhatnak, mi magunk viszont erősebbek és talán gyengédebbek is leszünk. Ez utóbbit, a gyengédséget és kedvességet hiányolta Ferenczi Sándor, a legnagyobb magyar pszichoanalitikus az élete végén Freuddal folytatott szellemi párbajának atmoszférájából. A saját igazságán nyargaló és az „enyém az igazság” civilizátori szerepben tündöklő Freud azonban ebben nem volt partner.

Számomra a „vihar egy pohár vízben” jellegű nézetütközésnek az Anna Margit első átfogó életmű-kiállítása képaláírásai voltak a kiindulópontjai. A festőnő idősebb fia „idegbetegségben” szenvedett, s elmegyógyintézetben halt meg. Ma az „ideg” helyett pszichiátriai beteg­séget és pszichiátriai intézetet mondanánk. Anna Margit egyik képén fia kivágott fotója szerepel. Az Ön által idézett ideggyógyász Freud nagyobb jelentőséget tulajdonított betegei történetének, mint a korabeli pszichiátriai diagnosztika fejlesztésének. Ez utóbbi feladatot a vele egyidős Emil Kraepelin végezte el. A Kőbányai Jánosnak szóló felesleges diagnosztikai szemrehányás, úgy érzem, jottányit sem visz előre abban, hogy művészetileg, intellektuálisan, érzelmileg vagy pszichiátriatörténetileg orientálódjunk a holokauszt-túlélők gyerekeinek és unokáinak világában; abban a világban, amely Anna Margit utolsó alkotói korszakának meghatározó témájává vált.
Remélem, tévedek, és az irányt tévesztett kis lépésben is van előrevivő lehetőség.

*

Szerkesztőségi figyelmetlenség miatt téves hivatkozással jelent meg több, témába vágó írás: Gábor György Pontosítás című írására (2024/36.) reagált Kelemen Gábor (Kié a glória?, 2024/37.), az erre reflektáló Gábor György-szöveg a 38. szám Visszhang oldalán jelent meg. Elnézést kérünk.