Két pont

Volt két állításom (A magyar „eltörléskultúra”, ÉS, 2024/36., szept. 13.). 1. Azt a Megváltót, amelyet a keresztény ikonográfiában megjelenített gondviselői szemmel azonosít Kőbányai János, a zsidó hagyomány nem ismeri. Ezt az állításomat igyekszik cáfolni Kelemen Gábor, amikor arra szólít fel, hogy nevezzek meg egy helyet, ahol Jézus Krisztus Megváltónak nevezte magát. Posztmodern-dekonstrukciós érvelés a javából (Kié a glória?, ÉS, 2024/37., szept. 20.). Hogy jön ez ide? Hol állítottam ennek ellenkezőjét? Mit is állítottam én valójában? Kinek, milyen szövegére válaszolt ezzel Kelemen ténylegesen? Ugyan leírtam azt, hogy „[a] Megváltó (Redemptor) Jézus Krisztus…”, ám ha Kelemen értette volna, amit olvas, rájöhetett volna: ez nem az én ténykijelentésem, hanem kétezer éve a kereszténység hitének központi eleme, ami viszont nem azonos a zsidóság hitével. Épp emiatt bátorkodtam szót emelni. 2. Másik állításom az volt, hogy manapság a szakirodalom – nem véletlenül – holokauszt-szindrómáról beszél, és nem – mint Kőbányai tette – „holokauszt másodgenerációs szindróma idegbetegség”-ről. Kelemen diadalmasan felkiált: Gábor György nem járt orvosi egyetemre, máskülönben tudná, hogy „a pszichiátriai zavarok valaha, elmebajok néven, az idegbetegségek átfogóbb körébe tartoztak”, s kedélyesen, mintha csak egy poeta doctusról lenne szó, leszögezi: „Kőbányai szóhasználata archaizáló.” Én nem küldtem Kelement vallástörténeti és teológiai stúdiumok utólagos elvégzésére, pedig érzékelhetően fogalma sincs, mi a baj az adott kontextusban a Megváltó szóhasználatával. Viszont javaslom, ha már archaizálás, hogy lessen be egy pszichiátriai rendelésre, ahol egy hölgy neurológiai jellegű tüneteit a kedélyesen archaizáló orvos „hisztériának” nevezi (ahogy azt tették egykoron); nézzen be egy szülészetre, ahol a koraszülöttséget, fennkölt stílben archaizálva, „idétlenségnek” mondják (ahogy azt mondták egykoron); vagy egy másik rendelőben a cukorbetegséget „cukros húgyárnak” nevezik (ahogy azt nevezték egykoron), a demenciát „terjedő hűdéses butaságnak”, és így tovább. Lehet, hogy Kelemen Gábor elvégezte az orvosit, de valószínűleg hiányzott azokról az órákról, ahol megtanulhatta volna, hogy az idegbetegségek átfogó körét azóta – nem véletlenül – differenciálták, s – Freud óta – megkülönböztetik a neurológiai és pszichiátriai betegségeket. Az orvostudomány – aligha véletlenül – folyamatosan változó terminológiai rendszere a tudás bővülésének visszfénye, ahol az „archaizálás” nem tölti be azt a funkciót, amelynek mondjuk egy szépirodalmi munkában helye lehet. Kőbányai idézőjelek nélküli szóhasználata részben téves, részben pejoratív, következésképp bántó.