Mobil és kondom

PÁRATLAN OLDAL - LXVIII. évfolyam, 37. szám, 2024. szeptember 13.

Tisztelt Hatóság!

Elnézést, hogy drága idejüket igénybe veszem, de két fontos kérdésemre szeretnék választ kapni.

Én egy 85 éves, egyedül élő özvegyasszony vagyok. Egészségügyi okokból már nem járok el itthonról, és a még meglévő barátaim sem tudnak hozzám eljönni. Egyelőre telefonon tartjuk a kapcsolatot egymással, de ha a körülmények változnak, akkor erre fel kell készülnöm. Hallottam, hogy az iskolás gyerekeknek le kell adniuk a telefonjaikat reggel, és csak az órák végén kapják vissza. Gondolom, hogy hamarosan az idős emberekre is sor kerül, nehogy szellemi fejlődésünkben megzavarjanak minket olyan információk, amelyek nem egyenesen a központi rádióban hallhatók. Ezért szeretném megtudni, mikorra várható az internet-hozzáférés megszüntetése, és a telefonokat mikorra kell a tisztelt Hatóságnak beszolgáltatni.

Másik kérdésem a kondomra vonatkozik. Na ne gondoljanak rólam rosszat, nem „arra” használom! Sajnos már nagyon rosszul látok, és a kezem is remeg, ezért előfordul, hogy a konyhai munka közben elvágom az ujjamat. Ilyenkor fertőtlenítem, bekötöm, és egy kondomot szoktam felhúzni rá, hogy védje a sebet. Hallottam, hogy a fiataloknak megtiltják a kondom használatát, hátha akkor megáll a népesség fogyása, és gyarapodni fog a magyar nemzet. Nem tudom, hogy a tiltás milyen életkorúakra fog kiterjedni, de megkérdezném, hogy az idősebb korosztályok kaphatnak-e felmentést. A visszaélések (például hogy egy nagymama az unokája számára vesz kondomot) megelőzésére több ötletem is van. Lehetne jegyrendszert bevezetni, de mindenképpen kellene egy Hivatal, amelyik kidolgozza a kondomhasználat szabályait, és ellenőrzi is azok betartását.

Válaszukat tisztelettel várom.

Élet és Irodalom 2024