1987
Aki mindent ért, a lényeget nem érti.
VERS - LXVIII. évfolyam, 37. szám, 2024. szeptember 13.A rossz gyerekkort a felnőtt ember szenvedi meg leginkább. Egyre gazdagabb és kegyetlenebb részletességgel nyílik meg előtte a múlt. Tudja, hogy nemcsak úgy van hozzá köze, mint elszenvedőnek, hanem egyenesen ő a kertésze, tehát táplálója annak a faunának, amely kevés, büszkeségre okot adó bátorságán túl többnyire inkább kegyetlenkedett. Büszke nemzetek földesúri zsírossága ezért ébreszt bennem inkább sokrétű szégyent, mert barbár felejtés, hazug válogatás eredménye minden ünnepük. Önismeret híján való tetszelgés. Az ilyesfajta nemzetek magánmítoszokban kucorgó, megrontott gyerekei kitágult pupillákkal tapsolnak vagy kölcsönvett szégyenekben hallgatódznak a jelen idők lehalkíthatatlan sikertrombitáinak hangárnyékában. Elvágyódnak más szülőkhöz, akiknek tétova mozdulataiban látszik a megbánás, akik már nem számonkérnek, kötelezően elvárt boldogságokkal nem megnyomorítanak, hanem csitítanak és szabadságra biztatnak. Akik inkább figyelnek, mint szavalnak. Akikben ott az igény és a modern, fegyvertelen bátorság, hogy megismerjék magukat őszintévé torzult fiaikban.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.