„Dacolhatok még, Isten, véled is!”

Dr. Karsai Dániel, él 46 éve. Mégpedig aktív, eredményekben gazdag szakmai életet. Azt is tudom, hogy jó ember, mert élete legtragikusabb pillanataiban is másokért cselekszik. Az is biztos, hogy kiváló jogász. Ezért sajnálatos igazán, hogy nem volt a csapatában bioetikában jártas orvos, aki tájékoztatta volna, hogy nem az eu­tha­nasia ügyét kell törvényben újratervezni, hanem az öngyilkosság kérdését. Vagyis azt, hogy az emberi szabadság része-e a saját élet megszakítása. Tudomásom szerint – az iszlámot kivéve – minden, ma is hívekkel rendelkező vallás tiltja a gyilkosságot, és így az öngyilkosságot is. Persze merőben praktikus okból és kizárólag az adott vallási csoporton belül. Hiszen az esemény-történelem nem más, mint a különböző csoportok közötti (általában a vallás megáldotta) öldöklésözön.

A pogány ókorban a gyilkosság (és az öngyilkosság) a jogérvényesítés végső eszköze is volt. Lásd a nagy Caesar meggyilkolását. Sőt az öngyilkosság segítése is erkölcsös dolognak számíthatott. Lásd Szókratész méregpoharát vagy Brutus öngyilkosságát a philippi csatavesztés után. Leghűségesebb rabszolgájával döfette le magát. Madách Imre zseniális történelmi költeményében, Az ember tragédiájában Ádám – a teremtett első ember – csalódva a Lucifer által bemutatott jövőben szintén öngyilkosságra készül (a címben idézett szavakkal). Madách – hívő keresztény emberként – természetesen nem engedheti az öngyilkosságot. Megkerüli a szabad – nem szabad kérdést. Évát hívja segítségül: „Anyának érzem, oh Ádám, magam.”

A modern humanista filozófia azért szuicidiumellenes, mert az élet egyszeri és megismételhetetlen dolog. Teljesen mindegy, hogy azért, mert isteni eredetű, vagy azért, mert evolúciós csúcsteljesítmény. Az ember döntése saját életéről mindig csak az adott pillanatban érvényes, egyetlen perc, egyetlen momentum megváltoztathat mindent. Az embertársak kötelessége biztosítani egy második esélyt. Nem tudható, hogy a test halála után van-e bármilyen folytatás. A zsidó, a keresztény és a muszlim vallás hisz a feltámadásban. Mindhárom vallás szerint, a feltámadást követően az utolsó ítélet Jeruzsálemben az Oroszlános Kapu és az Olajfák Hegye közötti völgyben fog megtörténni, éppen csak az nem tudható, mikor és hogyan. (Ennek a várt eseménynek a leglátványosabb forgatókönyve – Jézussal az egyik főszerepben – éppen a Koránban van leírva.) A hit a feltámadásban – a muszlim vallás szerint – megengedi az öngyilkosság egy bizonyos formáját, a hősi halálba rohanást. Sőt túlvilági jutalom jár érte, akiket megölt, azok ott a szolgái lesznek. Csábító ajánlat, kár, hogy ez ideig nincs tanú az állítás igaz voltára.

Summa summarum, humanisták számára az újabb esély biztosítása kötelező, tehát az Úr és a humanizmus egyaránt „az öngyilkosság ellen szegezi kánonát”. A humanizmus egyetlen kivételt tesz: nem tekinti bűnnek az öngyilkosságot akkor, ha valóban és tudományosan bizonyítottan nincs további esély. Ez egyetlen esetben bizonyítható minden kétséget kizáróan. Az orvostudomány mai állása szerint az esélytelenség bizonyosan igazolható ismeretlen etiológiájú, elsősorban idegrendszeri degeneratív betegségek és rosszindulatú-daganatos folyamatok esetén. Azokban az országokban, ahol engedélyezett az öngyilkosság segítése, két dolgot kell világosan és jóval a segített öngyilkosság előtt jogilag és orvosilag tisztázni. A segítségkéréshez még egészségesen regisztrálni kell, általában a háziorvosnál. A gyógyíthatatlanságról – amikor a betegség diagnózisa megszületik – legalább két, egymástól független orvosi team nyilatkozzék. A legfontosabb feltétel, hogy a beteg maga érezze meg a végső pillanatot, maga kérje a beavatkozást. Vagyis szabad akarattal döntsön. Én szívesen regisztráltatnám magam, azonban nem biztos, hogy volna erőm a „méregpohárhoz”. A lehetőség azonban a szabadságom része.

(A szerző sebész szakorvos, a Wesley János Főiskola nyugalmazott bioetika-tanára.)