Nem akar  egyenlő lenni

Nem tisztem megvédeni Thomas Pikettyt Simonovits András kritikájától (Egyenlőség – mindenáron?, ÉS, 2024/34., aug. 23.), csak annyit jegyeznék meg, hogy a Magyarország kizsákmányolása (Oblath György cikkének címe a Portfolióban) körüli vita még nem zárult le, mert nem sikerült számba venni, mekkora jövedelem áramlik ki hazánkból a külföldi tulajdonú multik által befogadott alvállalkozói teljesítmények túlszámlázása miatt, és azt sem tudhatjuk, hogy a privatizáció során a külföldi vállalatok által megvásárolt, majd megszüntetett magyar cégek nyomán megüresedett piac feltöltése éppen a privatizáló multi által milyen állandó nyereséget nyújt nekik, illetve milyen profitkiesést Magyarországnak.  Persze ezzel nem kívánom megkérdőjelezni EU-tagságunk értelmét, mert az elsősorban a nyugati technika és termelési kultúra, gondolkodásmód beáramlása miatt elsőrangú fontosságú. Ami a cikk érdemi részét illeti, az egyenlőséget, Simonovits itt a régi kliséket követi. Nevezetesen, hogy arra törekedni azért sem indokolt, mert a nivellálás a termelésfokozás ösztönző ereje. Csakhogy a fejlődés afelé mutat – és ennek jegyei sok helyütt már megjelentek –, hogy a termelés robotizálásával és a szolgáltatások automatizálásával az alapfogyasztásban már most megjelent az egyenlőség, és nem az ösztönző szándék lefitymálása, hanem a termelőerők fejlődése miatt. Svédországban például már nincs az a pénz, amiért a szakmunkás túlórát vállalna, mert többet ér neki a szabadideje, mint azon javak összessége, amelyeket a túlóráért kapna. És ez nem azt jelenti, hogy ugyanolyan gazdagnak érzi magát, mint a többszörös jachttulajdonos. Csak egyszerűen nincs rá szüksége. Nem akar egyenlő lenni…