A sportújságírói nyelv

Anyanyelvünk szakadatlan változik, fejlődik. Szavak kopnak ki, mennek feledésbe. Közben idegen fogalmakat veszünk át, régebbi idegen szavak jövevényszavakká szelídülnek, és új magyar szavakat alkotunk. Az alábbiakban – tudományos igény nélkül – a sportriporteri nyelv néhány változását, sajátosságát tekintjük át.
A XX. század második felében sportújságíróink magyarosították a labdarúgás nyelvét. A henc és a taccs (hand’s, touch) helyébe a kezezés és a partdobás vagy bedobás, a korner és a bekk (corner és back) helyébe a szöglet és a hátvéd lépett. Maga a labdarúgás is szóalkotás (az első változat a rugdosó volt), amely együtt él a magyarosított footballal. Aztán a XXI. században a folyamat az ellenkezőjébe fordult. A partjelzőből asszisztens lett, a teremfociból Footsaal, a német, olasz és angol bajnokságot Bundesligának, Serie A-nak és Premier league-nek kezdték nevezni. Ha 1980-ban szellemesen és ötletesen játszott egy csapat, 2010-ben kreatívan és improvizatívan. E sorok íróját a Hunglish presszingel kifejezés bosszantja némiképp, mert (a nem sporttárgyú shoppingol mintájára) csúfnak és értelmetlennek tűnik. Igaz, nem is annyira sportújságírók, mint a stúdiókban szereplő szakértők használják.
A sportközvetítés egyszerre fordult statisztikus és anekdotikus irányba. Valaha nagy mezőnyfölényben játszott a csapat, szinte felbillent a pálya, olykor úgyszólván kapujához szegezte ellenfelét. Most ehelyett labdabirtoklási százalék van, az összes és a kaput eltaláló lövések száma, a passzok száma és passzpontosság. A hagyományos közelítésből a beszorította ellenfelét / beszorult kapuja elé maradt. Kézilabdában és fociban olykor megtudhatjuk, a lövés során milyen sebességgel száguldott a labda. Futballban még egy rejtélyes együttható is megjelent, ami kifejezi a góllövés valószínűségét. Akadnak új magyar fogalmak is. Kosárlabdában általánosan elterjedt a góljófalt: amikor a támadó dobása már útban a kosár felé, de közben a játékvezető lefújja a szabálytalanságot. Ilyenkor a kosár érvényes, és egy büntetődobás is jár még. Kevésbé bizonyult sikeresnek, habár fociban egy évtizedig használták, a játékügyes. A korábbi „technikailag képzett” vagy technikás fogalmát helyettesítette. Ha egy csapat vagy egy mérkőzés esetében különösen fontos a fizikai erő, akkor a fizikális jelző használatos. Kosárlabdában a kosár előtti területet körtének nevezték. Aztán amikor a szabály módosultával négyszög alakú lett a „körte”, a festék nevet kapta. A hárompontos dobás trojka, és ha a kétméteres játékos úgy dob kosarat, hogy kezeivel egy pillanatra belekapaszkodik a gyűrűbe – akkor zsákol. Ha a dobás olyan rossz, hogy a labda közelébe sem kerül a gyűrűnek, a játékos homályt dobott. Ugyancsak kosárlabdában fontos statisztikai mutató a lepattanó. A technikai hibák számát kézilabdában és kosárlabdában számontartják, fociban senkinek sem jutna eszébe.
Ha egy csapat vesztésre állt, jelentős hátrányt gyűjtött össze, de aztán feltámadva látványosan csökkenti lemaradását, akkor visszajött a meccsbe. Ha a második félidőt gyengébb játékkal kezdi, benn maradt az öltözőben. Akinek több tehetséges cserejátékosa van, annak hosszabb a kispadja. Ha már csak kevés idő van hátra, és az amúgy is vezető együttes újabb gólt, gólokat szerzett, akkor lezárta a mérkőzést. Ha a jelentős hátrányban lévő gárda behozta lemaradását és egyenlített, akkor most egy új mérkőzés kezdődik. Az ügyetlenkedő játékos számára dadog a labda. Ha egy focista kapura lőtt labdája feleúton megpattan a földön, eltörte a labdát. Aki jól játszik, az hozzátesz a mérkőzéshez. Habár csak egyetlen szakkommentátor használja, szellemessége miatt mégis említést érdemel a sikerült elállítani a vérzést metaforája. Kézilabdában használatos, olyan esetekben, amikor a hullámvölgybe került csapat több gólt kapott, ám aztán kijutott a gödörből, elkezdett gólokat dobni, de még nem tudta csökkenteni hátrányát. Ami valaha küzdőszellem, akaraterő és lelkesedés, egy időben az akarati tényezők, újabban pedig a mentális (állapot, fölény stb.) nevet kapta.
Az anekdotikus és statisztikus különös elegyeként megtudhatjuk, hogy X a második olyan játékos, aki 17. születésnapja előtt két gólt rúgott a Bundesligában. A fiatal sportolók esetében divat életkorukat napra pontosan megadni: X 17 évesen és 156 naposan szerezte élete első válogatott gólját.
Mindig tanul az ember. Kb. 1972 óta nézek focit, de csak két éve tudtam meg, hogy a „kötény” hivatalos neve alagútcsel, amiképpen az oxforddal vagy oxival szerzett gól esetén skorpiórúgás szemtanúi voltunk. Számos kisebb-nagyobb szabálytalanság ma már benne van a játékban, ám a valóban súlyos durvaság megkapja a brutális belemenés jelzőt. Viszont, mintha önmagában nem volna elegendő az ollózás, rendre körülírják: akrobatikus mozdulattal, hanyatt vetődve, ollózva küldte kapura a labdát. A magyar sportközvetítés egy érdekes hagyománya kiveszett. Korábban, több azonos vezetéknevű játékos esetén számozták őket. Dunai Antalt akkor is Dunai II-nek nevezték, ha épp ő volt az egyetlen Dunai vezetéknevű a pályán. Ma, ha két Szabó vagy két Kovács játszik egyszerre, a számozás akkor is elmarad. Ezért külön érdekes, hogy az egyik labdarúgó-játékvezetőt Vad II-nek nevezik. Viszont nagyon régi sportközvetítői hagyomány őrződött meg a Cimbalom-szög vagy a tizenkilencre lapot húz megfogalmazásokban.
A középcsatár fogalmát 2000 körül az ék váltotta fel. Aztán pár éve újból csatárról hallunk, de már befejező csatár alakban. A játékban végbement taktikai változások „kivezették” a középhátvéd és a söprögető fogalmát, belső védő lépett a helyükbe. A szélső hátvédből szárnyvédő lett. Talán szintén a focitaktika változásával magyarázható a karmester játékostípus eltűnése a közvetítésekből. Ő volt az a labdarúgó, aki lát a pályán, akiről elmondható, hogy minden labdájának szeme van. Viszont nem függ össze taktikai változással a játékintelligencia fogalom használatának megritkulása, a szinte kettészakad a pálya metafora kikopása. Utóbbit akkor mondta a riporter, ha felváltva kerültek veszélybe a kapuk, jóformán nem is volt középpálya. Új kifejezések arra, amit korábban úgy mondtunk, ráhajt: nagy erőket mozgósít, ill. felszántják a pályát. A sportújságírók szerint a játékosok gyakran (jól vagy rosszul) döntenek. Ha döntés alatt azt értjük, két vagy több lehetőség közül kiválaszt egyet, valóban így van. Ha a döntés fogalmába beleértjük a mérlegelést, a tudatosságot is, akkor valójában nem döntenek, hanem villámgyors, tudat­alatti mechanizmussal határoznak.
A labdarúgás történetének első évszázada úgy telt el, hogy senki sem használt összefoglaló elnevezést a szögletre, szabadrúgásra és tizenegyesre. Az ezredforduló után két ilyen kifejezés is megjelent: pontrúgás, illetve rögzített helyzet. A teniszből átvett ki nem kényszerített hiba a labdajátékok közvetítése során is elterjedt: érhető, hiszen pontos és világos megfogalmazás. Akit piros lappal kiállítottak, az mehet zuhanyozni, de csak a fociban. Kézilabdában a számára véget ért a mérkőzés fordulat használatos. A gólhelyzet megritkult, a ziccer kiveszett. Helyükbe lépett a helyzetecske, gyakrabban a lehetőség. A momentum negatív megfogalmazásban használatos: momentuma sem volt, azaz nem tudott gólhelyzetet kialakítani.
Ha kosárlabdában jó passzban van a csapat, és, teszem azt, két perc alatt tíz pontot szerez, de egyet sem kap, akkor tízpontos rohanásban van. Ha a vízilabdakapus többször is sikeresen hárít, akkor lehúzta a rolót. A sportújságíró törekszik a változatos fogalmazásra, és kerülni igyekszik a szóismétlést, ami gyakran suta megoldásokhoz vezet. Így lesz a kapusból hálóőr, és – már Esterházy Péter írta valahol – a labdából játékszer vagy bőr, esetleg bőrgolyó. A vízilabda-közvetítések régen hallott metaforája: x-nek kell lebontania y-t – értsd: x védekező játékosnak kell megakadályoznia, hogy y támadó játékos gólokat lőjön.
A sportújságírói nyelv nem olyan szaknyelv, mint a kémikusoké vagy a csillagászoké, de a köznyelvnek jelentős, önálló rétegnyelvévé vált.