Néma párbeszéd

MŰBÍRÁLAT - HANGOSKÖNYV - LXVIII. évfolyam, 34. szám, 2024. augusztus 23.

► Claudia Durastanti: Ismerős idegenek. Előadja Trokán Nóra. Magvető, 2024

Mert erről van szó, egy siket házaspár és két gyerekük tűnik fel Claudia Durastanti (1984) olasz író önéletrajzi vonásokat is mutató regényében, és ami bravúros mutatvány: az ő párbeszédük szólal meg a regényből készített hangoskönyvön Trokán Nóra előadásában. Nem mint artikulációs mutatvány bravúros, mert a hangoskönyvön nincs hangzó párbeszéd a szereplők között, hanem folytonos szellemi-lelki dialógus van, ami kiemelten Claudia és az anyja, illetve Claudia, az „átlagos ember” és Claudia, a hátrányos helyzetű között áll fenn. Szoros, mégis ellentmondásos kapcsolatok ezek, amit csak tetéz a siketség okozta nyelvi korlát jelenléte. Ezeknek a szeretetből, szánalomból, együttérzésből, haragból és ki tudja, még milyen érzésekből táplálkozó viszonyoknak az elemzési kísérlete zajlik az Ismerős idegenekben, aminek a megszólaltatása legalább annyira összetett, mint a siket szülőkkel együtt élő, jól halló gyerekek élete.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 38. szám, 2024. szeptember 20.
LXVIII. évfolyam, 33. szám, 2024. augusztus 16.
LXVIII. évfolyam, 29. szám, 2024. július 19.
Élet és Irodalom 2024