Szorel Gyula esete a valóságirodalommal

PRÓZA - LXVIII. évfolyam, 34. szám, 2024. augusztus 23.

Volt egy íróbarátom, ugyanabban az évben születtünk, semmiben sem hasonlítottunk. Mégis ragaszkodott hozzám. Ugyanannyi év, ugyanannyi illúzió, ugyanannyi hazugság. Értettük egymást. Többnyire. Akár a számozott viccek, mondasz egy számot, és már a hasunkat fogjuk. Ez egyébként most nem irodalom, hanem valóság. Hiszen nem vagyok képes kitalálni egy történetet. Szerencsére sok minden megesett velem, egy ideig van még mesélni valóm. Tehát Palotás Dezsőről van szó. Meg lehet nézni a Wikipédián. Nagyszerű prózát írt. És nagyszerű verseket. Groteszk, ironikus, abszurd, amit csak akartok. Cinikus író. Ha ez elképzelhető. Csupa gúny, csupa lefitymálás, csupa borízű mese. Kolozsvári volt, ráadásul Pata-utcai. Azok másképpen beszélnek. Rövid magánhangzók, rövid mássalhangzók. A feleségét Gyulakutára helyezték tanárnak, kapott ő is néhány órát az iskolában. Kati matematikát, Dezső rajzot tanított. Nem győzöm hangoztatni, nálunk senki sem az, aminek látszik. Dezső sem volt az a nagy vagány.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 28. szám, 2024. július 12.
LXVIII. évfolyam, 25. szám, 2024. június 21.
LXVIII. évfolyam, 19. szám, 2024. május 10.
Élet és Irodalom 2024