Csak macskásoknak!

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXVIII. évfolyam, 34. szám, 2024. augusztus 23.

William S. Burroughs: A benti macska. Fordította Illés Róbert. Jaffa Kiadó, Budapest, 2024, 120 oldal, 3559 Ft

Burroughs könyve azért érdekes, mert több szinten olvasható, egyszerre anekdoták füzére a macskákkal való együttélésről és filozofikus elmélkedés a macskák létezéséről és lényéről. A szerzőhöz híven keverednek benne a realisztikus és az álomszerű jelenetek. Elsőre úgy tűnik, hogy egy átlagos macskás hétköznapjait látjuk, aki macskaeledelt válogat a válogatós macskáinak, együtt él velük, gondjukat viseli. Hozzájuk fűződő kapcsolata azonban sokkal ősibb és mágikusabb. Burroughs egy gyermekkori álmát idézi, mely mintegy őrzőjévé és megalkotójává tette egy különös lénynek: „az Oltalmazó szerepét osztották rám, hogy létrehozzak egy teremtményt, ami részben macska, részben ember, részben pedig valami egyelőre még elképzelhetetlen, egy olyan egyesülés eredménye, amelyre évmilliók óta nem került sor, és gondoskodjak róla.” Kérdés ugyanakkor, hogy ki oltalmaz kit, hiszen ahogy a macskák eredetét kutatja, arra a felismerésre jut, hogy „a macskák kezdetben lelki társak voltak, mint a háziszellemek, és soha nem is távolodtak el ettől a funkciójuktól”.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 38. szám, 2024. szeptember 20.
LXVIII. évfolyam, 30. szám, 2024. július 26.
LXVIII. évfolyam, 26. szám, 2024. június 28.
Élet és Irodalom 2024