Mózes Attila merítése

Mózes Attila kritikusi pályájának kezdete, 1972–73 a romániai magyar irodalomnak egy telített pillanatát, sokszínű képét mutatja, illetve egy mozgalmas, eszmecserék, hangos viták, illetve csetepaték közepette zajló irodalmi életről tanúskodik. Teljességgel hamisnak tartom a korabeli epés vélekedést, miszerint például a romániai magyar kritikai irodalom valahol Toldy Ferenc előtt „veszkődik a poétikai anyacsavarokkal és glészhabnikkal.” (Tamás Gáspár Miklós: A kritika dilemmái. Utunk, 1973. 11., március 16.) Könnyen cáfolható ez a kijelentés, ha emlékeztetünk, hogy a kolozsvári egyetem magyar tanszékén a bölcsészeknek például az irodalomelméleti vagy stilisztikai és stílustörténeti előadások keretében a huszadik századi irányzatokat és iskolákat rendre bemutatták, többek között az orosz formalista iskolát, a cseh és lengyel strukturalizmust, az amerikai új kritikát, a francia strukturalizmust és így tovább.