Mindössze hét év
KÖNYVKRITIKA - LXVIII. évfolyam, 31. szám, 2024. augusztus 2.► Kurutz Márton – Zágoni Bálint: Janovics Jenő. A kolozsvári filmgyártás megteremtője. Nemzeti Filmintézet, Budapest, 2024, 223 oldal, 8400 Ft
Janovics elsősorban a színház iránt volt elkötelezett. Színpadi rendező, színész volt. A megfelelő pillanatban vágott bele a filmvállalkozásba, magával vitte színészeit, színházának teljes díszlet- és jelmeztárát, és nagyon sikeres filmrendező, filmszínész, filmproducer, filmforgalmazó és mozitulajdonos lett. Színházi emberként nem konkurrenciát, hanem fantáziát látott a filmkészítésben. A filmkészítéssel keresett pénzt, sőt, magánvagyonát is feláldozta a magyar színjátszásért. 1919-ben, amikor letartóztatására lehetett számítani, azt mondta egy munkatársának: „amíg vagyonomból futja, folytassa az előadásokat, nehogy elnémuljon a magyar szó”. Trianon után méltatlan helyzetbe került, később zsidó származása miatt kellett bujkálnia.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.