A kormány társtettese

Tényleg az-e a fondor lelkületű, aki a sokkal fondorlatosabb rogáni világ leleplezését ily módon próbálja meg? És mi a relevanciája e szempontból annak, hogy a „tőrbe csalt” személy három kiskorú gyermek anyja? Magyar Péter meg, ha minden igaz, három kiskorú gyermek apja. A lényeg viszont mégis az, hogy a segítségével bepillanthattunk a NER mocskos kulisszái mögé. Az a megállapítás pedig nekem kicsit viccesnek tűnik, hogy ezt politikai előnyszerzés végett tette. A politikusok leginkább ennek érdekében cselekednek.
A cikkíró szerint „[a]kinek a pártcsatározások világába való belépője »úriemberhez méltatlan« módon történik, azt akkor és azonnal diszkvalifikálniuk kellene a közügyek iránt érdeklődő választóknak” (Gadó Gábor: Vezérek kora, ÉS, 2024/25., jún. 21.). Érdekes lenne eljátszani a gondolattal, vajon ez esetben hányan maradnának abban a világban?
Figyelemre méltó Gadó Gábornak az a gondolata is, amit a Tisztelet és Szabadság Párt szerinte méltatlan elnevezésével kapcsolatban fejteget. Nem stimmel sem a tisztelet, sem a szabadság.
De a Fidesz például tényleg a fiatal demokraták pártja? Szerintem ők már se nem fiatalok, se nem demokraták. A KDNP pedig sosem volt sem keresztény, sem demokrata, sem népi, de még csak párt sem, legfeljebb exkluzív vadásztársaság. Ám a DK elnevezés sem stimmel, nekem már a demokratikus is kérdőjeles, de mitől lenne koalíció? Kiknek a koalíciója? Az MSZP-ből kilépetteknek?
Na és az LMP, Mi Hazánk, Megoldás Mozgalom, Jobbik? E pártok tettei mind összeegyeztethetők a nevükkel? Igaz, a kutyának sincs két farka, de ez legalább vicces. A cikkíró sok mindent felró Magyar Péternek, hogy szerinte bizonyos kérdésekben helytelen módon szólalt meg, más kérdésekben pedig meg sem szólalt, hallgatott. Nem tiltakozott például a Momentumot becsmérlő kormányzati kijelentés ellen, pedig a „vezérnek” meg kellett volna szólalnia. A szerző a végén mindezek alapján oda konkludál, hogy szerinte „[n]yilvánvaló, hogy aki a hatalmi pozícióból elhangzó megalázó minősítést valamennyi magyar demokrata nevében haladéktalanul nem utasítja vissza, az maga is a kormány társtettesévé válik”.
Igencsak nehezményezi a cikkíró azt is, hogy nem tett különbséget a „régi” ellenzék és a hatalom birtokosai között. Aztán a végén minderre még rá is tesz egy lapáttal, amikor megállapítja, miszerint „[a] Fidesz elnöke őszinte rendszerváltóból lett autoriter politikus. A Tisza Párt »alelnöke« nem tud fölmutatni ehhez fogható dicsőséges előéletet”.
A Fidesz-elnök őszinte rendszerváltó mivolta éppen a hatalomra jutása óta kifejtett tevékenysége alapján igencsak megkérdőjelezhető.  Ennek alapján pedig a dicsőséges előélet sem stimmel.