Egyenlőség
PÁRATLAN OLDAL - LXVIII. évfolyam, 26. szám, 2024. június 28.Néhány hónapja Robert Hur amerikai különleges ügyész közel négyszáz oldalas jelentésében fölöttébb súlyos megállapításokat fogalmazott meg Joe Bidenről, a Fehér Ház jelenlegi gazdájáról. Egyebek között azt állította, hogy – törvénybe ütköző módon – még alelnöksége idejéből származó minősített iratokat tartott delaware-i házában, amelyek egy része katonai és nemzetbiztonsági információkat tartalmazott, többek között az afganisztáni háborúra vonatkozóan. Hur szerint a titkos információk egy részét Biden „szándékosan” közzétette.
Az ügyész ennek ellenére nem kezdeményezte a büntetőeljárás megindítását, azzal az indokolással, hogy a vádemelés nem vezetne eredményre, mivel nehéz lenne elítélni a nyolcvanegy éves Bident, aki „az esküdtszék előtt egy rokonszenves, jó szándékú, de rossz emlékezőtehetséggel bíró, öreg ember benyomását keltené”.
Tehát előrehaladott korára és rossz memóriájára való hivatkozással az a személy kerülte el a büntetőjogi felelősségre vonást, akit minden valószínűséggel a párt hivatalos elnökjelöltjévé választanak augusztus második felében Chicagóban a Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvencióján. (Donald Trumpnak nem volt ekkora szerencséje a kísértetiesen hasonló, titkos kormányzati dokumentumok ügyében. Őellene folyamatban van a büntetőeljárás minősített dokumentumoknak a Fehér Házból való jogtalan eltávolítása vádja miatt.)
Friss hír Massachusettsből: a Nemzeti Gárda huszonkét (!) éves – a média szerint alulképzett és szakszerűtlenül felügyelt – tagja beismerte bűnösségét minősített adatok szabálytalan kezelése miatt. A beismerés fejében a kiszabott börtönbüntetését tizenhat (!) évre csökkentették. A törvény előtti egyenlőség szent elvének nagy dicsőségére.



