ATV-Hetek

VISSZHANG - LXVIII. évfolyam, 25. szám, 2024. június 21.

Az ATV stúdiójában lezajlott jelenetet a Hetek című házi hetilap összefoglalójával szándékozik az intézmény lezártnak tekinteni. A MÚOSZ elnöke – aki siet helyettese enyhe kritikai észrevételétől elhatárolódni –, a részéről megtámogatott esetleges személyiségi jogi pert Magyar Péter ellen az ATV alkalmazottai döntésére bízza. (Előzmény az ÉS-ben: Siba Antal: Kettős leléptetés, 2024/24., jún. 14.). A szokásos hivatásrendi összetartás, amiben a riporterek szakmai vétségét hallgatás kíséri. A megjelent szövegben ugyan utólag gratulálnak a politikai sikerhez, de változatlanul Magyar Péter hazugságáról szólnak, miközben „gondoskodóan” az interjúalany állapotának, kimerültségének tudják be a történteket, szót sem ejtenek az előzményekről. Ami ezt a példátlan június 10-i sértést ugyanis megelőzte, az a pénteki, a választást megelőző interjú volt, amikor is Szöllősi Györgyi a megszűnésre régen megérett MSZP elnökének szánalmas harcoskodását komolyan véve, tanítónői stílusban kéri számon Magyar Péteren egy 22 évvel ezelőtti mondatát. Kérjen bocsánatot a bukott, a meggazdagodás és nepotizmus technikájából iskolát mutató egykori miniszterelnöktől, aki még utólag is belerúgott koalíciós partnerébe?! Medgyessy Pétert kellett előkaparni a süllyesztőből, hogy fogást találjanak Magyaron! Mekkora újságírói aránytévesztés! Saját szűk szerkesztőségi világukban mozognak, ahol a riporteri fölényeskedést díjazzák? Az ezt követő, választás utáni találkozó pedig az újságírószakma mélypontját mutatta be. Az előbbiek után naiv nézői feltételezés volt, hogy Rónai természetesen első mondatban gratulál a történelmi fordulathoz, amit Magyar hihetetlen munkával ért el, majd bocsánatot kér a kolléganője nevében, és azt teszi, ami a dolga: kérdez! Programról, politikai megegyezésekről, ami ilyen helyzetben a nézőket érdekli. Ők ezután majd más csatornán (Partizán, 444, Telex) követik az eseményeket.
Egy eddig felkészültnek és önálló véleménnyel rendelkező és számos alkalommal érző embernek tekintett riporter cinikus mondata az ajándékozásról jóhiszemű mosolyt váltott ki partneréből, majd a kioktató „kutyakomédiázást” követően Magyar azt tette, amit minden önérzetes személyiség tenne.
Az ATV ismert üzleti vállalkozás, bizonyára megérzi a kassza a történteket! A 8-án lezajlott óriási, örömteli demonstráció az iskolázott, kulturálisan igényes tömeg felszabadult ünnepe volt: nekik szólt Szókratész, Dvořák és a többi színvonalas műsorszám, valamint Nagy Ervin programajánlata a kulturális élet megújítására. Mert ez valóban, ahogy egy részvevő kimondta: kulturális forradalom, ami pedig nem maradhat hatástalan a sajtó, a média munkásainak gyakorlatára sem. Remélhetőleg, lassan elkopik a túltengő magabiztosság, megsemmisül a visszataszító celebvilág, a tűsarkú sminkprimadonnák magakelletése – ez a közönség erre már nem vevő.
Magyar Péter nemzedéktársaival megegyezően belenőtt a közösségi médiába, ami egyfelől kiváló eszköz a közéleti aktivizmushoz, kulturális közösségek megteremtéséhez, másfelől kiszolgáltatottá is teszi használóját. Rendkívüli önmérséklet lenne szükséges ahhoz, hogy ne ismételje meg Márki-Zay Péter útját, aki minden kritikára sértetten reagált, közéletileg érdektelen bennfentes információkkal támadott. Nem érdemes ütközni megvetendő figurákkal, csípőből azonnal „leleplezni” – kivívott szerepe már mindezek fölé emelte. Történelmi feladata és felelőssége lett, ezt várja tőle a követőjévé vált (még csak) 1,3 milliós tábora.
Nyíltsága, jóhiszeműsége, rutintalansága sodorja bele olyan helyzetekbe, amelyek különösen sebezhetővé teszik: igényli a médianyilvánosságot, pedig, tudhatja, az M1 nézőtábora más szinten van: ott, ahova a propaganda lenyomta. Mivel a házassági események nyilvánossá válása jó zsíros koncot ad egykori közösségének csahosai szájába, más mondanivalójuk nem lévén, most is ezt rágják, egészen ordenáré módon a legérzékenyebb pontján belemarva, a gyerekeit bedobva a politikai térbe. Legújabb érzelmi válságának posztja védtelenné teszi a bulvárral szemben. Visszafogottság a személyes témákban és aktivitás konkrét politikai ügyekben adhatnak megerősítést a folytatáshoz.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 23. szám, 2024. június 7.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LX. évfolyam, 30. szám, 2016. július 29.
Élet és Irodalom 2024