Helósok

A férfi biztosra ment: csak gyorsan fogyó cikkeket hozott. Kicsi, de rendszeres haszon, zéró kockázat. Nem fektette a pénzét a sok csiricsáré törölközőbe, ami olyan műszálból készült, hogy az ember csak kenegette magán a vizet vele, de egy szem nem sok, annyit se szívott fel belőle; és nem árulta azokat az ocsmány bugyogókat se, amik érthetetlen módon mégis állandóan gazdára leltek a többi helós csíkos táskáiból. István elgondolni nem tudta, ki veszi meg azokat a fertelmes lebernyegeket, néha úgy ment egyik faluvégről a másikra, hogy azt figyelte, vajon melyik asszonyon lehet olyan. Nem mintha bármiféle gerjedelmet váltott volna ki belőle az elképzelt látvány, épp ellenkezőleg: szórakoztatta elképzelni őket az érthetetlen szabású bugyogókban, amikről úgy érezte az alapján, amit látott belőlük, a legjobb esetben is hónaljig kell, hogy érjenek.