A komornyik igazodik a gazdájához
Lévai Péterrel beszélgetett Várkonyi Benedek
INTERJÚ - LXVIII. évfolyam, 21. szám, 2024. május 24.Mintha az ember már saját magát akarná utánozni: agyat csinál, amely azután majd sok mindenben helyette dolgozik. Ír, fest, zenét szerez; és akkor talán majd a leendő Beethovenekre, Thomas Mannokra, Cézanne-okra sem lesz szükség. De most még szerencsére van, mert a mesterséges intelligencia az ember géniuszából táplálkozik. És ez az eszköz majd mindenfélében segíthet nekünk; Lévai Péter fizikus, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója úgy képzeli el, mint afféle személyi asszisztenst. Szegedi Boris az 1930-as években már megálmodott egy ilyet, a gépszolgát, Fur-Fa-Rag-Ta című gyerekkönyvében: „Reggel a kávét hidegen tálalta. A fürdővizet olyan melegen engedte a kádba, hogy szinte buzgott a forróságtól.” A „gépszolgának” csakugyan lehetnek veszélyei, igaz, másfélék, sokan tartanak is tőle. Akárhogy is, az emberi agy egyelőre nagyon keveset tud saját alkotásáról, a mesterséges intelligenciáról.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.