Kérdezz, nem felelek

Adatkérés Schmidt Mária alapítványától

PÁRATLAN OLDAL - LXVIII. évfolyam, 19. szám, 2024. május 10.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKTTKA) Alapítvány 1,2 milliárd forint állami támogatást kapott annak a Budapest egyik legdrágább területén lévő ingatlannak a felújítására, amelyet az állam négy éve adott a tulajdonába. A munkálatok még nem kezdődtek meg. Az összeget a következő években tervezik felhasználni.   Azt, hogy ki költözik majd oda, nem árulták el.  A Schmidt Mária főigazgató vezette alapítványhoz tartozó intézeteknek már van otthonuk.
A KKTTKA intézményei közül a Terror Háza Múzeum és a Kommunizmuskutató Intézet az Andrássy út 60.-ban működik. Az ugyanide tartozó Kertész Imre Intézetnek a Benczúr utca 46.-ban, a XX. Század Intézetnek, a XXI. Század Intézetnek, valamint a Habsburg Történeti Intézetnek a Határőr utca 35.-ben található a székhelye. (Az nem derül ki az alapítvány honlapjáról, hogy a Habsburg Intézetnek mi lett a sorsa, miután igazgatója, Gerő András 2023 januárjában elhunyt. Addig Gerő mellett tudományos titkárként Nagy Beatrix dolgozott.) A KKTTKA és intézetei döntő részben állami finanszírozásúak.
Korábban már vázoltam Schmidt Mária alapítványának és családjának gyümölcsöző kormányzati kapcsolatait és személyes kötődését Orbán Viktorhoz. Abból az írásból kiderült többek között az, hogy az Átlátszó 2022 novemberében a Közbeszerzési Értesítőben fedezte fel: az Alapítvány 2020-ban kapott ajándékba az államtól két ingatlant.  A budai Határőr utcai székházvilla renoválására az állam egymilliárd forintot juttatott.  A másik, Istenhegyi úti villa felújítására 1,2 milliárd forint közpénzt költhetnek. Erről azonban az Alapítvány Terror Házában dolgozó munkatársnője kérdésemre nem tudott semmit sem mondani (Összejárnak, ÉS, Agora, 2023/37.,  szept. 15.).
Szerettem volna megtudni többek között, hogy folyik-e a beruházás, tudják-e tartani a költségkeretet, és ki költözik majd be az Istenhegyi úti épületbe. A KKTTKA több mint egy hónapig nem válaszolt kérdéseimre. (Többszöri telefonos érdeklődésemre közölték, hogy az ÉS külső munkatársaként elküldött e-mailemet megkapták, és válaszolnak majd.) Az nem derült ki, hogy mikor. Ezt követően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultam állásfoglalást kérve.
Dr. Péterfalvi Attila, a hivatal elnöke többek között az alábbiakat válaszolta:
„...az Alapítvány közpénzből alapított, közpénzzel gazdálkodó és közfeladatot ellátó szervezet, vagyonalapú és feladatorientált megközelítéssel egyaránt meg lehet állapítani közfeladatot ellátó szervi minőségét, így az Infóv. hatálya alá tartozó, átláthatóságra kötelezett szervezet. Amennyiben tehát az Alapítványhoz közérdekű adatigénylés érkezik és az igényléssel érintett adatokat az Alapítvány kezeli, úgy teljesítenie kell a megkeresésben foglaltakat.”
A NAIH állásfoglalását mellékelve megismételtem adatigénylésemet. Tény, hogy a KKTTKA ezt követően már tartotta a 2011. évi Infótörvényben előírt 15 napos határidőt, ám válaszai többnyire megkerülték a kérdéseket, de az is előfordult, hogy az e-mail valótlan állítást tartalmazott. Először letagadták, hogy 1,2 milliárd forint közpénzt fordíthatnak a felújításra. Egy hónappal később viszont azt írták, hogy ezt az összeget folyósították az Alapítvány részére, hozzátéve: az előzetes tervek elkészültek, s a beruházás megkezdésére a következő években kerülhet sor.
A két levélváltás között kaptam viszont egy olyan e-mailt a KKTTKA-tól, amiben az Infótörvényre hivatkozva minden válaszadást megtagadtak, mondván, hogy elérhetőségemet nem adtam meg. Megnyugtattak ugyanakkor: a NAIH-hoz vagy bírósághoz fordulhatok. Nyilván e levél megfogalmazója nem látta korábbi levélváltásunkat, és a NAIH állásfoglalását sem. Egyetlen esetben sem nevezte meg magát az aláíró, aki az Alapítvány nevében közölt vagy nem közölt információt.
A Istenhegyi út 92. sz. alatti ingatlan, mint a tulajdoni lapról kiderül, 3868 négyzetméternyi, fákkal sűrűn borított. Takarásuk miatt a telken lévő kétszintes épület az útról alig látszik, de feltehetően régóta nem látogatják. Nota bene: 2020-ban jegyezték be tulajdonosként a KKTTKA-t. Az állam elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett be az ingatlanra. Ennek alapján egyelőre lehet remélni: ennek az ingatlannak az értéke a felújítás után sem veszti el közpénzjellegét, mint a Magyar Nemzeti Bank alapítványai esetében. A NER-közeli kisgömböc azonban nyilvánvalóan tovább gyarapodik.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024