Sokkal nagyobb igazságtalanság

Jelentem, egy nevelő, aki a bicskei gyermekotthonban a rábízott kiskorúakkal rendszeresen létesített homoszexuális kapcsolatot, köztünk van. Mert bár bűnét elismerte, a bíróság csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, szemben K. Endrével, aki nem nyúlt kiskorúhoz. Így már akár holnap is hallhatunk a nevelő hajlamainak kiéléséről, mert szabadlábon tevékenykedik. (Kis kiegészítés korábbi íráshoz: Gadó Gábor: Hatványozott hazugságok, ÉS, 2024/7., febr. 16.) A kegyelem, szép hangzása ellenére, egy nagyon csúnya jogi intézmény. Először is azokat csapja arcon, akiket a kegyelemben részesített elkövető megsértett, akiknek a fájdalmán (ha még egyáltalán élnek) egy keveset enyhítene, hogy a tettes méltóképpen megbűnhődik. Aztán a többi, hasonló bűnt elkövető érzi igazságtalannak, hogy míg ők a rács mögött senyvednek, van, aki ugyanazért nem bűnhődik. Közben pedig a társadalom okkal aggódik, hogy a bűnre hajlamosakat kevésbé fogja visszatartani a büntetés, ha tudják, hogy ez bizonyos esetekben elkerülhető. És végül a kegyelmet osztó teátrálisan semmibe veszi azoknak az igazságszolgáltatásban dolgozóknak a munkáját és erőfeszítéseit, akik a szóban forgó bűncselekményt feltárták, jogilag megfogalmazták, és végül elítélték. Ehhez képest megmosolyogtató Orbán Viktor javaslata, amely szerint ne lehessen gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény tettesének kegyelmet adni. (Hiszen akkor egy sorozatgyilkos idő előtt szabadulhat, míg egy gyerekjáték eltulajdonítója nem.) De egyáltalán, milyen alapon emeli ki a sértettek közül a gyerekeket, amikor ott vannak a magatehetetlen öregek vagy a szellemileg károsultak, de akár a gyenge nők is, akik ellen ugyanolyan galádság bármit elkövetni. Ez a miniszterelnök részéről nem csupán meggondolatlanság, hanem egyfajta jól átgondolt propagandaterv, amely szerint démonizál egyfajta bűnt (mintha más nem is lenne), és annak vehemensen nekimegy. Így lett például a pedofília elévülhetetlen, jóllehet nagyon sok egyéb galádság terjedt el (kínzás, tömegmészárlás, faji uszítás, szervkereskedelem, zsarolás stb.), miközben a pedofília éppen egy történelmi fogalom, amely térben és időben állandóan változik. Aki olvasta a Dekameront, Boccaccio világirodalmi értékű elbeszélésgyűjteményét, emlékezhet Rusticóra, aki a bigott 14 éves kislánynak megmutatja, hogyan kell az ördögöt a pokolra kergetni. És arra is emlékezhet, hogy a XIV. század (sic!) hallgatósága ezen milyen jól szórakozik.