FILO

PÁRATLAN OLDAL - LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.

Mostanra kiderült, hogy Sulyok elnök nagypapája kifejezetten filoszemita volt. Akkor is rejtegetett zsidókat, mikor még zsidóüldözés sem létezett.

A zsidók hiába könyörögtek, hogy nem akarnak rejtőzködni, ő elrejtette őket, mert hátha egyszer majd muszáj, illetve akkor is muszáj, ha nem muszáj.

Filoszemita volt, tehát rajongott a zsidókért, mi több: az MTK-nak drukkolt, titokban. Csak legbensőbb hívei tudták, hogy kék-fehér alsónadrágot hordott. Egy ismerőséről, akit szeretett, kiderült, hogy nem volt zsidó, ő azonnal kiszeretett az illetőből. Annyira szerette a zsidókat.

Másszor egy zsidó nőt akart feleségül venni, de kiderült egyfelől, hogy Jenőnek hívják, másfelől, hogy református, így a frigy megkadályozódott.

Annyira szerette a zsidókat, kifejezetten külön akarta tartani őket, távol minden zaklatástól. Ez később, talán már a halála után meg is valósult, de a szándék öröklődött. Édesapja megérte, hogy a szeretett zsidókat külön rakják, azaz táborokban koncentrálják, saját biztonságuk érdekében. Mint tudjuk, a zsidók Isten kiválasztott népe, a kiválasztást a németekre ruházta át, de a magyarok önként jelentkeztek kiválasztani, így a zsidók innen is kiválasztódtak, humanitárius okokból, szám szerint úgy hatszázezren. A filoszemiták vigyáztak javaikra, míg távol voltak, sajátjukként őrizték azokat.

Sulyok papa, a nagyapja filoszemitizmusát örökölve, s felismerve, hogy a rothadt, züllött horthysta társadalomhoz túl jók a zsidók, még pártot is alapított védelmükben, mely párt célja a zsidók elkülönítése, ha kell, végleges kivágása a velejéig romlott Horthy-világból.

Hálát kell tehát adnunk Sulyok Tamás felmenőinek, sőt, neki magának is.

Tiszteletbeli zsidóvá kell avatni, bármilyen fájdalmas légyen is.

A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 14. szám, 2025. április 4.
LXIX. évfolyam, 12. szám, 2025. március 21.
LXIX. évfolyam, 9. szám, 2025. február 28.
Élet és Irodalom 2025