Hamis a lista

VISSZHANG - LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.

„Bartus László alkalmazta elsőként a fasiszta jelzőt Az Unió első fasiszta állama című, 2011-ben megjelent cikkében” – írja Bauer Tamás az Orbán anti-antifasizmusa című cikkében (ÉS, 2024/8., febr. 23.). Amelyben egyébként a továbbiakban még (természetesen indokoltan) Ungváry Rudolf és TGM nevét látjuk mint az orbáni fasizmus megnevezésének úttörőit. És bár egy jelenség néven nevezése se nem verseny, se nem szabadalmi jog kérdése, Bauernek ehhez a felsorolásához mégis kénytelen vagyok megjegyzéseket fűzni.

Először is nem igaz, hogy Bartus lett volna az első, aki észrevette Orbán uralmi ideológiájának fasiszta jellegét. Bauer ez ügyben maga is idézi Kornait, 2010-ből, de, hogy szerénytelen legyek, akár engem, illetve a Galamus nevű internetes portál bármely további szerzőjét – pl. Lánczos Verát vagy Mihancsik Zsófiát – is említhette volna. Akik pedig kezdettől fogva folyamatosan leírták: melyek is lennének az orbáni fasizmus kritériumai. Számtalan cikkben elemeztem a témát, amelyek közül többet azért nem tudtam „eladni” a nyomtatott sajtóban, mert azoknál mindig akadt, aki túl „sarkosnak” vagy a demokráciát sértő „lefasisztázásnak” minősítette a bennük foglaltakat. (Újságírói körökben mindig is létezett egyfajta furcsa szemérmesség, amellyel az írástudók úgy védték a maguk szakmáját az effajta tisztázástól, mintha a köreikben is megjelenő antihumánus eszmék az ő szégyellni való, kollektív bűneik lennének. Ezért sem lehetett például a Magyar Rádióban rögtön az elején egyértelműen kimondani, hogy a Vasárnapi Újság úgy antiszemita, ahogy van.)

Másodszor: Bauer Tamás, úgy látszik, nem tartotta fontosnak Bartus cikkében, hogy abban ő az egész magyar államot nevezte fasisztának, holott a koncepciójában ez volt a lényeg. Amivel nemcsak az a gond, hogy ez nyilvánvalóan hamis kijelentés (hiszen miközben nem vitás, hogy Orbán és kormánya a totális állam kiépítésére törekedett és törekszik ma is, ettől azt még egy csapásra ma nem lehet megvalósítani, az egész ország és annak állama tehát semmiképp sem fasiszta), Bartus ezt kifejezetten azzal a céllal hangsúlyozta, hogy bagatellizálja, elfedje az ezzel szemben álló, a belső szuverenitást határozottan őrző hazai törekvéseket. Neki ezzel egyetlen célja volt: ugyanúgy megosztani a hazai írástudók, értelmiségiek társaságát, kettévágni őket és viszályt szítani köztük, ahogyan azt Orbán az ország teljes társadalmával teszi. Amit pedig nyíltan meg is fogalmazott, számos további cikkében, amelyek mondandója így foglalható össze: „A fasizmust az a magyar liberális értelmiség hozta létre és élteti, amely egyébként Orbán kollaboránsaként tartja fenn a rendszert, elhallgatva annak fasiszta voltát.” Vagyis pontosan ugyanazt a homogenizáló technikát alkalmazta, amely Orbánnak is az egyik legfőbb jellemzője. Bauer mindeközben nehezményezi, hogy „Bartus emigrációban írt cikkéről Magyarországon egyáltalán nem vettek tudomást”, ami szintén nem igaz: a közösségi fórumokon élénk viták zajlottak erről és a további írásairól is, amelyeket egy időben orrba-szájba idéztek. Ám amikor azoknak a hazai ellenzékre-értelmiségre irányuló, fékezhetetlen indulata már egyre tűrhetetlenebbé vált, hál’ istennek egyre kínosabbakká váltak, és a népszerűsége a nullára zuhant.

Mindezek alapján hétköznapi nyelven szólva kikérem magamnak, hogy egy ilyen felsorolásban egy olyan újságíró legyen az „élharcos”, a minta, akitől egyébként az orbáni fasizmus mibenlétéről egyetlen érdemi elemzést sem lehet idézni, mert ilyesmiket nem is írt soha.

Azt persze nem kifogásolhatom, hogy ha egyszer valaki kimondta Orbánnal kapcsolatban a „fasizmus” kifejezést, akkor legyen ott a neve egy erről szóló felsorolásban. De hogy a fasizmus tisztázásának élharcosaként legyen ott, azt a leírtakon túl még azért is kétségbeejtőnek tartom, mert Bauer ráadásul egy olyan névsort állított össze, amelyből (pedig nem jellemző rá) üvölt a férfisovinizmus. A hazai antifasiszta szerzők közül – akik szerinte „figyelmeztetnek” bennünket a veszélyekre – egyetlen női nevet sem látunk a listájában. Miközben ha csinálnánk egy tisztességes statisztikát, abból egészen biztosan kiderülne, hogy a nők ebben a leghangosabbak. Már csak azért is, mert erősen érintettek. Hiszen amikor Orbán a „nyámnyilaság”, a „túlérzékenység” vagy a „kóros finomkodás” kategóriájába sorolja be mind a demokráciára való hivatkozást, mind általában a kifinomult, differenciált gondolkodást, abban nyilvánvalóan a nőiséget-nőket lenéző macsóság uralkodik. (Amelyben egy férfi nem lehet sem érzékeny, sem kifinomult, és ha mégis az, akkor számoljon vele, hogy lebuzizzák.)

Jut eszembe: van itt még egy fontos fogalom, amelyet a listában felsorolt férfiak nemigen hangsúlyoztak. Ez pedig a „hungarizmus”, magyarul „magyarizmus”. Amely pedig éppen az, amivel Orbán évek óta fogva tartja a maga többmilliós táborát, és az ő politikai filozófiájának, „eszméjének” lényegét adja. Eszerint létezik értéksorrend a nemzetek között, amelynek mi, magyarok állunk a legtetején. Mert aki magyarnak született, annál ez önmagában is érték, ez minden egyéb teljesítmény nélkül is eleve magasabb rendűvé tesz minket a világ összes népéhez képest. Na hát, ezt viszont eddig, jól látható helyen, egyedül én, a nő írtam le. Úgyhogy ezúton szeretném megkérni Bauer Tamást (aki egyébként is régi küzdőtársam), hogy ha legközelebb listát készít, legyen kedves, ezt ne hagyja figyelmen kívül. És nem azért, mintha hiú lennék (de, azért is), hanem mert ha valami, akkor ez az, ami ránk nézve az egyik legnagyobb veszélyt jelenti. Merthogy ennek a terjedése – a származási magasabbrendűség hite és hangoztatása – már valóban a társadalom fasizálódását jelzi, és nem pusztán egy megszállott hatalommániás uralkodói technikáját.

A szerző további cikkei

LXX. évfolyam, 12. szám, 2026. március 20.
LXX. évfolyam, 10. szám, 2026. március 6.
LXX. évfolyam, 7. szám, 2026. február 13.
Élet és Irodalom 2026