Navalnij és a grúzok

VISSZHANG - LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.

A kormánypárti képviselőknek Orbán Viktor megköszönte, hogy nem álltak fel Navalnij tiszteletére a parlament hétfői ülésén, mondván hogy nem jár a tiszteletadás soviniszta politikusnak, aki „a grúzokat patkánynak nevezte”.

Az eset 2008-ban történt, amiért Alekszej Navalnij bocsánatot kért a grúzoktól, és nem is egyszer. Másodszor 2023. április 13-án az Instagramon. A Szaakasvili kiszabadításáról szóló felhívásban többek között ezt írta: „Szégyenemre elég gyengén ismerem a grúz politikát, és képes vagyok róla nem helyénvalót mondani. Még nagyobb szégyenemre, amikor 2008-ban egy barátom az ostromlott Chinvaliban tartózkodott, sértő jelzővel illettem a grúzokat. Én ezért bocsánatot kértem és újra bocsánatot kérek, tudván, hogy ezzel kapcsolatban az én véleményemnek Grúziában nincs túl nagy súlya.”

A 2008-as háború alatt Navalnij azt ajánlotta, hogy Oroszországból ebrudalják ki a grúzokat (выдворять из России грузин), és rakétával szórják meg a „rágcsálók” főhadiszállását. Szó szerint azt mondta: „Грузины грызуны!” Ami nem okvetlenül jelenti azt, amit Orbán mondott. A nem túl eredeti és valóban menthetetlen szójáték jelentése: Rágcsáló grúzok! Az Alekszej Navalnij csapatához tartozó barát, Vlagyimir Milov 2021-ben elmagyarázta Navalnij álláspontját Grúzia megszállás alatt lévő területeiről. Navalnij ekkor már letartóztatásban volt. Az Amerika Hangjának adott interjúban Milov kijelentette, hogy Navalnij megváltoztatta álláspontját, és úgy gondolja, hogy „Abháziát és Dél- Oszétiát Grúzia részének kell tekinteni”.

Orbán a 32 éves politikuson kéri számon nem píszí mondatait. Rajta vajon számon lehet kérni fiatalkori egyházellenességét és liberalizmusát? Az örmény tiszttársát álmában meggyilkoló azeri baltás gyilkos Bakunak történő kiadatásáról lehet őt kérdezni? A keresztény Örményországtól területet rabló, tízezreket elűző Azerbajdzsánt szóba lehet hozni? Utóbbiaknak ráadásul gratulált a remek akcióhoz, sok sikert kívánva a térség felvirágoztatásához a Kaukázus kétségkívül legszimpatikusabb politikusának, Ilham Alijevnek.

16 éves történetet elevenített fel Magyarország pitiáner miniszterelnöke, hogy igazolja mamelukjai ülve maradását. Navalnij sem volt hibátlan politikus, de legalább bocsánatot kért.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 17. szám, 2024. április 26.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024