Gyengén kondicionáltság

VISSZHANG - LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.

„A billenési pont valamely rendszer fejlődésének azt a pontját jelöli, amelyet átlépve az addig követett pályája váratlanul gyökeresen megváltozik, egy kis változás alapvető és visszafordíthatatlan átalakulást indít el (Gladwell, Malcolm: The Tipping Point, 2000)” – írja Marosán György (Az alkalmazkodás: „kategorikus imperatívusz”, ÉS, 2024/7., febr. 16.). Déjà vu! Másfél „emberöltő régiségben”, az 1970-es évek közepén a Miskolci Egyetem Geofizikai Tanszékén két remek oktató is felhívta erre a „tájékozatlan, de igyekvő” hallgatók figyelmét: Korvin Gábor és Kovács Béla, akik az alkalmazott matematika nagymesterei voltak. Középiskolás fokon ismertetve: ha egy kétismeretlenes egyenletrendszer együtthatói közül az egyik vagy mindegyik szélsőségesen nagy vagy kicsiny, akkor ezen együttható vagy együtthatók minimális változása(i) is radikális változást okozhat(nak) az egyenletrendszer megoldásának eredményében. Akit nem középiskolás fokon is érdekel a téma, annak javaslom Völgyesi Lajos A numerikus matematikai módszerek választásának néhány kérdése és a mátrix-ortogonalizációs módszer alkalmazása a kiegyenlítő számításban című munkáját. Összegezve, mintegy párhuzamos véleményként: a tipping point gondolata a matematikai szingularitástól a marxi forradalomelméletig és a fizikai kémiáig ismert fogalom, és a Marosán György által felvetett „[a]z alkalmazkodás: »kategorikus imperatívusz«”, bár végletesen antropomorf, remek ötlet, csak gyengén kondicionált. Rossz a hivatkozás a Gigantopi­thecus blacki kihalására. Sok emberszabású faj kihalt, és a valaha élt fajok 99 százalékát csak fosszíliaként ismerjük. A Homo Sapiens eddigi sikere és esetleges kudarca nem csak biológiai-evolúciós termék, ahogy az ember lényege sem csak a biológiai evolúcióban rejlik. Az evolúció gyengén kondicionáltnak bizonyult. Évmilliárdok alatt – nem szükségszerűen – átestünk a tipping point egy fázisán.  Az értelem, a tudat és a társadalom átírta az egyenlet eredményeit. Képes-e az emberiség megfékezni végtelennek vélt hatalmát a természet felett? A földtörténet és a paleontológia arra tanít, hogy ez hosszú távon nem lehetséges. A kronosztratigráfia, az „időrétegtan” a kihalások, a kataklizmák rétegtana, és ez független az emberi akarattól vagy a társadalom szervezettségétől. Egy kambrium környéki vagy egy perm-triász határon kialakult kataklizmának még az okait is csak sejtjük, és egy ilyen új katasztrófa elhárítására a jelen technikai civilizáció szintjén sem lenne esély. Marosán György persze nem erről ír, és igaza van, elég nekünk a holocén, a jelenkor baja, hárítsuk el ebből mindazt, amit tudunk. Nem lesz könnyű. „Oké, vége lesz a világnak, de attól még elmegyek nyaralni a Bahamákra.” Megoldja-e majd ezt az ellentmondást egy technokrácia? Disztópiák kínálnak megoldásokat, de az emberiség nagy része utópiák foglya. A modern orvostudomány régebben életképtelennek vélt embereket tart életben, nő a cukorbetegek és a fogyatékkal élők száma, romlik az emberiség genetikai állománya, ugyanakkor Stephen Hawking tolószékhez kötve alkothatott örökre maradandót. Mao és Indira Gandhi népességcsökkentő intézkedései rettenetesek, és hogy a német nők húsz százaléka nem akar gyermeket, az maga a disztópia. A „polycrises” elkerülésére javasolt „adversarial collaboration” alkalmazása természetesen nem lehetetlen. De ami ezután jön, az már problematikus: „Aki pedig erre azt mondaná, ez lehetetlen, azt arra emlékeztetem: ezzel az apokalipszisre bólintott rá.” Ez természetesen nem így van. Aki lehetetlennek tartja Marosán György gondolatait, az még nem bólint rá az apokalipszisre. Az is lehet, hogy másképp változtatna néhány együtthatón, másként kondicionálná az egyenletrendszert.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 45. szám, 2023. november 10.
LXVII. évfolyam, 37. szám, 2023. szeptember 15.
LXVII. évfolyam, 30. szám, 2023. július 28.
Élet és Irodalom 2024