Címek, rangok, tudósok

PUBLICISZTIKA - LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.

Kelemen János, Jimmy, emlékére (1943–2024)

 

A postacímekről

Vagy 15 éve, amikor még biztatónak látszott Kínával tudományos kapcsolatokat létesíteni, és nem fenyegetett például a Fudan Egyetemnek magyar forrásokból finanszírozott idetelepedése, sikerült közvetlen kapcsolatba lépnünk a rokon területi akadémiai kutatóintézettel. A nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettes ellátogatott hozzánk, meggyőződött róla, hogy kölcsönös előnyökkel jár majd a szakmai együttműködés, és több kutatónkat meghívta, majd tőlük is jöttek küldöttségek. Ez akkoriban annál is könnyebben zajlott le, mert az MTA alá tartozván kihasználhattuk az akadémiák közötti kölcsönös utazások lehetőségét.

A szigorúan vett tudományos eszmecserék mellett persze általánosabb témák is szóba kerültek, így például az, hogy náluk mennyire megbecsülik a nyugdíjas kutatókat. Évente többször meghívják, és nemcsak vendégül látják őket az intézetben, hanem számítanak a véleményükre a folyó kutatásokról, kikérik a tanácsaikat, és a régi kínai hagyomány szerint mélyen tisztelik őket. Mi hasonló összejövetelekről nem tudtunk beszámolni, bár tény, hogy az évi 3-4 összintézeti „piknikpartyn” örömmel láttuk a nyugdíjasainkat, ha megjelentek, de külön nem hívtuk meg őket. Viszont bármikor jöhettek az épületbe, előadásokra, az amúgy is nyitott, mert nyilvános könyvtárba, de a munkaviszonyuk megszűnésekor az intézeti tulajdonban lévő eszközeiket, többnyire számítógépeket, le kellett adniuk – kivéve, ha azok már selejtezhetők voltak, mert akkor megvehették őket.

Az akadémiai kutatóhálózatban három szintet lehetett elkülöníteni az aktív kutatói állományból kikerült munkatársak között. A legnépesebb csoport a „sima” nyugdíjas volt, aki a továbbiakban szervezett kutatásban nem vett részt, de kedve szerint kutathatott tovább, felhasználva az intézet infrastruktúráját, például a könyvtárat vagy az adatbázisokat, de a laboratóriumokat csak külön engedéllyel. A kutatói állományból nyugdíjazottak között lehettek olyanok, akiket a vezetőség felterjesztett az MTA elnökének, hogy emeritus kutatóként továbbra is az intézethez tartozhasson, akár azért, hogy továbbvihesse a korábban megszerzett pályázati pénzen működő kutatócsoportját, akár egy ilyen csoport továbbszolgáló tagjaként. A bérlistán természetesen egyikük sem szerepelt, kivéve ha olyan munkát végzett, ami fontos volt a kutatóhelynek, és ennek fejében rendszeresen megbízási szerződéseket kapott. A harmadik szinten a korábban aktív, de már nyugdíjas akadémikusok voltak, akik általában automatikusan megkapták a (fizetés nélküli) „emeritus kutatóprofesszor” címet, és így szabad bejárásuk lehetett a volt munkahelyükre, sőt az éves jelentésekben be is kellett számolni róla, hány akadémikus „kötődik” az intézethez.

Az egyetemeken azonban más a helyzet, mert ott fő tevékenységként oktatás folyik. Ha a nyugdíjas tanár visszajár, akkor rendszerint azért, mert szükség van azokra a foglalkozásokra, amelyeket ő tart meg, és ezért többnyire szerződés szerinti díjazást is kap. Ha nem professzori rangban volt, azzal lehet megtisztelni, hogy címzetes egyetemi tanárnak nevezik ki, amihez nem szükséges teljesíteni a szokásos professzori kritériumokat. Ugyanakkor az egyetemeken is vannak emeritus professzorok, akiket sokszor ingyenmunkaerőként foglalkoztatnak, ha bizottsági elnökökre, tagokra van szükség, s amit ők anyaintézményükért szívesen meg is tesznek. Olyat nem hallottam, hogy egy egyetem kitiltott volna nyugdíjas oktatót a könyvtárából, az épületeiből, de az utóbbit technikailag is nehéz megtenni, hiszen ott a portások nem kérik el a kapuban a belépési engedélyeket.

Én eddig egy kutatóintézetről sem tudtam, amely ezt megtette volna, de hát mindig kell valakinek elsőnek lennie. A HVG tudósított róla, hogy a mai nevén HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) főigazgatójának egy december l-jei szabályzatmódosítására hivatkozva január 17-én a Közgazdaságtudományi Intézet (KTI) tudományos titkára egy hónapos határidővel kérte a nyugdíjasok belépőkártyáját és a náluk lévő intézeti eszközöket, kulcsokat leadni, továbbá az épületben tárolt személyes holmijuk elszállítását.1 Már a rendelkezés is több sebből vérzik, de ez még nem minden: ugyanis megszüntetik az elektronikus postacímeiket is, azaz nem használhatják az eddigi, például [email protected] mail- címet, de ami még kellemetlenebb, nem olvashatják a változó nevű kutatóhálózat miatt többféle címükre érkező régebbi és új leveleiket sem, sőt meg van tiltva (!), hogy az oda érkező leveleket automatikusan továbbítsák egy általuk megadott új címre.

Hogy ennek a jelentőségét megértsük, képzeljük el, hogy a tudományos életben megszokott módon valaki felfedezi valahol egy cikkünket, előadás- kivonatunkat stb., és mivel érdekli, kapcsolatba akar lépni velünk – azon a címen, ami az adott publikáció alatt látható. Vagy régi barátunk keres meg, hogy felkérjen bennünket egy előadásra, részvételre egy védésben stb. Még ha össze is szedünk egy csomó címet a velünk rendszeresen levelező ismerősöktől, és elküldjük nekik az új elérhetőségünket, akkor is biztos kifelejtünk sokakat, hiszen egy több évtizedes pálya alatt ezres nagyságrendben szereztünk magunknak kapcsolatokat. Szóval a legnagyobb csapás valószínűleg az e-mail-címek elvesztése.

Az „utcai” postacím megszűnése is kellemetlen, nemcsak mert kényelmes az embernek az állandóan fogadóképes intézeti címre küldetni a könyveket, disszertációkat, amiket a kézbesítő a lakás postaládájába nem tud bedobni, és ha nem talál otthon minket, akkor zarándokolhatunk érte a postára, hanem mert a kéretlenül kapott csomagokat ezentúl „címzett ismeretlen” jelöléssel küldik vissza a feladónak, aki aztán törheti a fejét, hogy vajon meghaltunk-e.

De félre az ilyen morbid gondolatokkal, mert már azzal is probléma van, hogy a hivatkozott szabályzatot ki se hirdették, ezért a körlevél kiküldéséig senki sem tudta, hogy létezik egy ilyen rendelkezés, ami a laktanyai fegyelemhez nem idomított tudományos intézményben nem csupán a szokásjogot sérti. Fel is háborodtak az intézkedés kárvallottjai, de aktív munkatársaik is: eddig 123 aláíróról tudni, akik tiltakoztak a döntés ellen, és annak felülvizsgálatát követelik arra hivatkozva, hogy a nyugdíjas kollégák igen értékes segítséget nyújtanak nekik folyó kutatásaikban, munkájukban.

A címek letiltása a gazdaságtudományban látszik egyfajta ragályként terjedni, mert a Corvinus Egyetemen nyugdíjazott kollégák panaszkodtak arra a közelmúltban bevezetett gyakorlatra, hogy nemcsak letiltották a címhasználatot, de a levelek továbbítását sem engedélyezték. Ha a mostani aktív oktatók, kutatók nem lépnek fel ez ellen a rendkívül visszás szabályozás ellen, ami egyébként egyetlen fillért sem spórol meg az intézménynek, akkor maguk is számíthatnak majd hasonló elbánásra, mihelyt erre a (nyugdíjas) sorsra jutnak. Talán ez a szempont erősíti a szolidaritásukat.

Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjas kutató feltüntetheti intézete nevét a publikációin, és csak azt kellene kitalálni, hogyan számolhatná el ezt az ingyen hozott teljesítményt a volt kutatóhelye – mert ma erre nincsen lehetőség, pedig így mindkét fél jól járna.

 

A tudományos címekről

Amikor a rendszerváltás után sok tekintetben felszámolták a központi irányítást, és az oktatási tárcától az egyetemek kezébe kerültek a professzori kinevezések, amiknek az előfeltételeként csupán a doktori fokozatot (PhD) és a habilitációt írták elő, hamarosan korlátlanul kezdtek szaporodni az egyetemi tanárok. Az első Fidesz-kormány ezért 2000-ben bevezette az előzetes szűrést, amit a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságra (MAB) testált, ám az nem kívánt új kritériumrendszert alkotni, hanem kiindulásul elfogadta az MTA által szabályozott eljárásban adományozott „MTA Doktora” (DSc) cím feltételeit, és azokhoz igazította a MAB követelményeit.2

A törvény persze jó magyar szokás szerint tartalmazott egy máig érvényes kiskaput is, amely lehetővé tette, hogy a miniszter, elvben indoklással, gyakorlatilag anélkül, kineveztesse a köztársasági elnökkel a kétfordulós eljárásban elutasított pályázókat, akikről sokatmondó, ám nem nyilvános listát lehetne összeállítani, amelyről a nevek a mostani botrányos kegyelmi döntésekhez hasonlóan csak szórványosan szivárognak ki.

A minőségi oktatást, kutatást támogató egyetemek azonban maguk hoztak szigorúbb szabályokat, és például a törvényben kizárólag a PhD-t megkövetelő docensi kinevezéseiket egy idő után a habilitációhoz kötötték. Ehhez rendszerint egy benyújtandó dolgozat, adatolandó tudományos és oktatói pályafutás, továbbá egy-egy tudományos és oktatási célú, bizottság (és nyilvános hallgatóság) előtt megtartandó előadás van előírva, és mint láttuk, a törvény ezt csak a professzori kinevezéseknél teszi szükségessé. Ugyanezek az intézmények az egyetemi tanároktól a DSc-t várják el, és csak azokat terjesztik elő a MAB-hoz, akik már túlestek a nyilvános akadémiai vitát megelőző, egyébként eléggé bürokratikus és hosszadalmas (ráadásul nem is olcsó) úgynevezett habitusvizsgálaton, amelyről az MTA megfelelő honlapján lehet többet olvasni.3

Tény, hogy a DSc speciális magyar intézmény, amelynek megfelelőjét alig találjuk más országokban, sőt az is helytálló kifogás, hogy elődjének a bevezetése a „szovjet rendszerre” megy vissza. De az is tény, hogy azt a „szovjet rendszert” még a cári időkben vezették be, és az anekdota szerint az orosz tudomány felvirágoztatására meghívott német professzoroknak arra az elszörnyedéssel vegyes megállapítására megy vissza, hogy abban az elmaradott országban „egyből” nem lehetett doktori fokozatokat adományozni, hanem előtte szükség volt egy alapszintre, amit akkor kandidátusnak, „jelöltnek” hívtak, és csak aki azt teljesítette, pályázhatott doktorátusra. Az 1950-es években, amikor (a legtöbb „béketáborbeli” országgal együtt) szolgai módon átvettük a kétszintű szisztémát, párhuzamosan eltörölve a korábbi egyetemi doktorátust, még sokszor „jutalomból” adtak oda fokozatokat, de az 1970-es évekre (és némi vajúdást követően a rendszerváltás után újraszervezve) objektív kritériumokat állítottak fel. Ebben az „urambátyám-országban” bizony szükség van ilyen külső feltételeket megfogalmazó minősítési eljárásokra, amelyek ugyan alkalmanként kijátszhatók, de többnyire mégis megbízhatóan működnek.

Ez a többlépcsős minősítési rendszer néhány egyetemi vezetőnek annyira nem tetszett, hogy már évekkel ezelőtt ki akarták iktatni az előmeneteli rendből, amivel azonban a MAB gyakorlatát még nem változtatták meg. Máshol viszont továbbra is ragaszkodtak hozzá, hiszen az egyetemi autonómiához a követelmények meghatározásának joga is hozzátartozik. Ezért is okozott nagy meglepetést az elmúlt hetekben, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium (szóban!) közölte több állami egyetemmel, hogy legyenek szívesek a DSc-t mint követelményt kivezetni a rendszerből, sőt az MTA köztestületi tagságot se sorolják fel az életrajzokban. (Talán érdekes lehet, hogy a tavaly professzorrá kinevezett Hankó Balázs felsőoktatási államtitkár sem nem DSc, sem nem köztestületi tag.4)

A megalapításának 200. évfordulóját pénz híján jövőre szerényen ünnepelni készülő Magyar Tudományos Akadémia ezzel a háttérbe szorításának újabb állomását könyvelheti el. A kutatóhálózat leválasztása volt persze a legnagyobb csapás. De hogy maguk a kutatók mennyivel biztonságosabb helyzetben voltak az MTA alatt, az is mutatja, hogy ami a napokban a KRTK-ban történt, azt az MTA vezetői nem engedték volna meg. A szakmailag illetékes akadémiai osztály nyilván most is tiltakozni fog, csak éppen ennek semmi észrevehető hatása nem lesz.

De nemcsak ezt látjuk intő jelként, hanem például a szigorúan ellenőrzött közszolgálati média meghívotti listáját, ha tudományos kérdésekről van szó. A kulturális csatornának számító M5 esti „zászlóshajó” vitaműsorában szinte kizárólag a kormányalapítású, illetve -támogatású „kutatóintézetek”, tanácsadó vagy civil szervezetek képviselői nyilatkoznak tudományos kérdésekben, akik történésznek, filozófusnak vagy egyszerűen kutatónak titulálják magukat, de a hazai etalonnak tekintett adatbázisban, a Magyar Tudományos Művek Tárában a nevük nem fellelhető, vagy ha igen, fél kezünkön megszámlálható publikációjuk van – tisztelet a csekély kivételnek, akik közé többnyire csak a közszolgálati és a két egyházi egyetem számítható.5

Jellemző volt, ahogy a korábbi dilettáns vezetés alatt botrányosan tudománytalan tevékenységet folytató Magyarságkutató Intézet akár havonta többször is megszólalási lehetőséget kapott, majd amikor a MAKI-főigazgatóvá „bukott” Kásler Miklós alatt váratlanul megjuhászodott az intézet, sőt az egyébként Kásler által futtatott, de csúfosan leszerepelt főigazgató és társai helyére valódi szakemberek kerültek vezető pozícióba, mint például B. Szabó János, aki korábban a Budapesti Történeti Múzeumban, illetve az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában volt munkatárs, az M5 hónapokig kivárt, mire az „új történészeket” meghívta egy beszélgetésre.6 Viszont továbbra is hiába reménykedünk, hogy például őstörténeti kérdésekben az egykori MTA kutatóhálózatából jelenjenek meg a műsoraikban tudósok, pedig már öt éve állami (bár változó vezetői) kézben van a hálózat. Ezzel szemben hamarosan elkezdik vetíteni az ismert publicista által mongol koprodukcióban készített sokrészes útifilmet a hun–mongol–magyar rokonságról.7

De van, aki nem felejtette el, hogy a ma HUN-REN névre hallgató hálózat a hasznára válhat. A napokban megkeresés érkezett a Makronóm Intézettől,8 miszerint együttműködésük keretében a Makronóm kutatni fog a hálózatban, mert „azokat a hazai kutatási témákat kívánja azonosítani és mélyebben megismerni, amelyek kapcsolódhatnak a magyar gazdaság technológiai kitörési pontjaihoz”. Ezt pedig egyórás interjúk segítségével fogják megtenni, melyekből feltehetően beszámolójelentést állítanak össze, hogy megszolgálják az évi kb. 1 milliárd Ft-nyi támogatásukat.9 Azaz a Makronóm a kutatóhálózat munkatársainak az eredményeit foglalja majd össze, amit sajátjaként prezentál. Ügyes.

 

A rektori címekről

Nem először említem itt, hogy van három egyetemünk, amely hiába várja a rektori pályázat kiírását: a Corvinus, a BME és a Zeneakadémia. Ám most végre megjelent egy rektori pályázat! Csak az a gond, hogy a bajai Eötvös József Főiskolára hirdették meg, ahol ugyan szintén lejár a jelenlegi vezető mandátuma, de hát ez a pár száz fős intézmény kevéssé hozza izgalomba a felsőoktatás sorsa iránt aggódókat.10 A hirdetmény léte azonban azt tanúsítja, hogy a KIM hivatalnokai tisztában vannak vele, hol és mikor kell cselekedni. Akkor vajon a többieknél mi lehet a késlekedés oka?

Kezdjük a Corvinusszal, ahol Takáts Elődnek az emlékezetes vizsgaügy miatti távozása vezetett ahhoz, hogy már nyolc hónapja megbízott rektorral működnek.11 Ott nyilván ezerrel pörög a keresőgép, azaz a bizottság, amely igyekszik kideríteni, ki lehet alkalmas a tisztségre, és vajon hajlandó-e elvállalni azt. Ez a gyakorlat sok hasonló intézményben megszokott, de itt a hosszú hiátus azt mutatja, hogy még nem sikerült megfelelő jelöltet találni, ami akár árulkodó jel is lehet.

A két állami egyetemmel a kiírás szövegét előzetesen egyeztetnie kell a minisztériumnak, de úgy tudni, idáig erre nem került sor. Már fantáziáltam e hasábokon arról, mi lehet a késés oka:12 leginkább az tűnt esélyesnek, hogy a KIM-ben is keresik a (számukra) alkalmas jelöltet, de most már egy másik eshetőséget is fontolgatnunk kell: ahogy annak idején az SZFE-ben, azért halogatják a rektori pályázatokat, mert megkerülve a szenátusokat egy sima parlamenti döntéssel alapítványi egyetemekké akarják átalakítani őket. A Zeneakadémia kancellárja már el se jár a szená­tusi ülésekre, az „erős ember” Vashegyi György ex-MMA-elnök pedig régóta kiszemelhette magának a kuratóriumi elnökséget – ha egyszer professzor és rektor nem lehetett, bár ha idén megkapja a régóta esedékes Kossuth-díját, akkor kis túlzással akár másnap kinevezhetik egyetemi tanárrá, de ma már a rektorság sem akkora hatalom, mint alapítványi elnöknek lenni.13

A BME-n pedig létezik egy erős, bár kisebbségben lévő csoport, amely támogatja a kekvásítást, tehát a KIM őket az átalakítással helyzetbe hozhatja, mert a rektorválasztás számukra kedvezőtlen eredménnyel végződhet. Ugyanis az oktatók már szavaztak: a kb. 1200-as létszámból 650-en vettek részt rajta, és több mint 80 százalékos többséggel támogatták, hogy az átalakításról nélkülük ne döntsenek, hogy addig szóba se kerüljön a kérdés, amíg ki vannak zárva az EU-s programokból, és hogy a BME ne hagyja magát megzsarolni a pénzügyi helyzettel a kekvásítás érdekében.14

Ami a fizetéseket illeti, a pedagógusok béremelése tovább fokozta az egyetemi oktatók hátrányát az értelmiségi szakmákban: a Telex egy cikke érzékletes példán mutatja be, hogy az egyetemi adjunktus fizetése alacsonyabb, mint az általa tanított pályakezdő iskolai tanáré.15 Ráadásul az állami egyetemek jobban el vannak maradva, mint az alapítványiak, bár ezek sem állnak már fényesen. És nemcsak ígéretek nincsenek, de több egyetemet az idei felvételi keretszámok is fenyegetnek. Érthetetlen, hogy a teljesítménymutatók szerint jól szereplő intézményekben csökkentik a felvehető állami finanszírozású hallgatók számát, míg a hírek szerint gyengébben muzsikálók ugyanannyit vagy többet kapnak. Az SZFE duplaannyi, a Kodolányi háromszor annyi, Debrecen és Gödöllő 2000-rel több hallgatót kap, mint tavaly; a Budapesti Gazdasági Egyetem 50 százalékkal, Tokaj 40 százalékkal nagyobb, viszont a BME, az ELTE és a Zeneakadémia (három állami egyetem!) jóval kisebb létszámot kap, de a KIM homályos magyarázatában arra hivatkozik, mindez még nem végleges.16

Ha egyszer kinevezik a rektorokat, ők legalább tisztában lesznek vele, mikor ér véget a szolgálatuk. A kutatóhálózat új rendje szerint viszont a (fő)igaz­gatók munkaviszonya határozatlan idejűre módosult, azaz bármikor indoklás nélkül leválthatók, sőt az elnöknek még pályázatot sem kötelező kiírnia a poszt betöltésére.

https://hvg.hu/360/20240206_Kormanykritikus_professzor_emeritusoktol_is_megvalik_a_Kozgazdasagtudomanyi_Intezet_van_aki_politikai_okot_sejt_a_hatterben

Az érintettek szerint az általuk használt intézeti eszközöket megvásárolhatják, de azok állapotához képest túl magas áron.

2 https://www.mab.hu/eljarasok/    (Itt az „EGYETEMI TANÁRI PÁLYÁZAT” sorra kell kattintani.)

3 https://mta.hu/doktori-tanacs/a-magyar-tudomanyos-akademia-doktora-cim-altalanos-informaciok-105303

4 https://mta.hu/aat-kereses?tag_kereso_sbmt=1&Name=Hank%C3%B3+Bal%C3%A1zs&NameMatchType=Contains&expertiseArea=&ResearchTopic=&PublicBodyMember=YesWithoutExternal&RepresentativeOfDoctors=None&WorkplaceName=&country=all&region=all&Status=Alive&MtaId=&search=Keres%C3%A9s

5 https://mediaklikk.hu/musor/ez-itt-a-kerdes/

Például Szent István Intézet, Mathias Corvinus Collegium, Férfiak Klubja, ld. az MTMT adatait itt:

https://m2.mtmt.hu/gui2/

6 https://m.hvg.hu/360/hetilap360/2024/04/20240405magyar3

7 https://index.hu/kultur/2024/02/03/bayer-zsolt-ungvary-krisztian-mongolia-dokumentumfilm-dns-aba-nemzetseg-hazugsag/

8 https://makronomintezet.hu/

9 https://www.szabadeuropa.hu/a/gyorgy-laszlo-makronom-ksh-adatszivargas-fidesz/32312368.html

A honlapjukról nem derül ki, hány munkatársuk van, és kik azok, ld. https://makronomintezet.hu/about-us

10 https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/50030

11 https://www.es.hu/cikk/2023-06-23/kenesei-istvan/erisz-aranyalmaja-kozottunk.html

12 https://www.es.hu/cikk/2023-12-21/kenesei-istvan/a-kapkodas-eve.html

A neten fellelhető korábbi rektori pályázat a BME-n az előző év októberében jelent meg: https://rektori.bme.hu/content/rektori_palyazatok – HLG alatt és most

13 Amint ezt Varga Judit példája is mutatja, aki még igazságügy-miniszterként és a Miskolci Egyetem alapítványi elnökeként hozta létre azt a (budapesti!) jogakadémiát, ahol most havi 1–5 MFt közötti fizetésért dolgozhat tovább.

https://telex.hu/belfold/2024/02/15/varga-judit-lemondott-fidesz-kozep-europai-akademia-oktatas

Az alapításról ld. még: https://www.es.hu/cikk/2022-10-28/kenesei-istvan/ady-igazsaga.html

14 https://www.facebook.com/muegyetemiek.az.oktatas.jovojeert/posts/pfbid02ZRgiBmVpcdYAhJsZuKyUxiMwF6SMMfqnH2MsAUcQkeAjhi9h6JeFUKF6vfUiMrHbl

15 https://telex.hu/belfold/2024/02/14/beremeles-oktatok-egyetem-tanarok-dolgozok-kozoktatas-felsooktatas

16 https://eduline.hu/felsooktatas/20240201_allami_osztondij_2023_2024_valtozasok_felveteli

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
Élet és Irodalom 2024