Ilyenek vagyunk

Vigasztalom Bihari Pétert: nem csak nálunk alakult ki autoriter, elnyomó rendszer (Magyar félmúlt – magyar úton, ÉS, 2024/3., jan. 19.). Mert ott vannak például az etiópok, akik a magyaroknál kétezer évvel régebben építik független országukat, amelyet a világ legszegényebb, legkorruptabb és legdespotikusabb helyeként tartanak számon, hogy a dél-amerikai országokat ne is említsem, tehát vannak távlatok. De Európában is élnek nemzetek, amelyeknek elegendő idő állt rendelkezésükre függetlenné válásuk óta, amikor azt csináltak, amit akartak, mégis a demokrácia annyira se vert gyökeret a törvényhozásukban, a kormányzásban és a médiában, mint nálunk. Példának Oroszországot, Belorussziát, Romániát, Ukrajnát és a délszláv államokat szokták emlegetni. Ezek mind ortodoxok. És akkor helyben is vagyunk: mint ahogy egy közvélemény-kutatás kimutatta, gondolkodásunkban nem a katolikus nyugati szomszédokhoz, hanem a keleti, pravoszláv szomszédokhoz hasonlítunk. Itt csak néhány dolgot emelnék ki.

1. Az emberi kapcsolatok meghatározóak. Önmagában a családi kötelékek elismerése nagy érték, de ha már a testvérem fiát veszem fel egy állásba a rátermettebb jelöltek helyett, az másutt nem szép rokoni gesztusnak minősül, hanem korrupciónak. Magyarországon, ha nem veszem fel az unokaöcsémet, akkor egy háládatlan szemétláda vagyok. Így más a korrupció megítélése is: korrupció az, amiből kihagytak.

2. A haszonszerzés megítélése. Nálunk szégyellni való, sőt barátok között megengedhetetlen, míg másutt Európában teljesen természetes. A kamatot ma is sokan lopásnak, munka nélküli jövedelemnek tartják, a kereskedelmet üzérkedésnek, a marketinget átverésnek tekintik, és távol tartják ezektől magukat meg a gyermekeiket.

3. Kivagyiság, a következmények figyelmen kívül hagyása, még ha az igen nagy kárral jár is. Példának szokták hozni a nagybőgőbe ugrást, ami igen sokba kerül, és semmi értelme nincsen, de a környezet elismerését lehet elnyerni vele. Hungarikum. A legrosszabb válfaja, amikor mindenünket odadobjuk, az öngyilkosság. Szintén a világ élvonalában vagyunk vele.

4. Az erő és az erővel való visszaélés elfogadása. Sokan gondolják azt Magyarországon, hogy az természetes, hogy az erősebb kutya van felül. És ez ellen csakis úgy tudunk tenni, ha mi próbálunk meg erősebbnek lenni.

5. Ugyanakkor, akik hatalomra kerülnek, ritkán fogják vissza magukat azzal, hogy nem tesznek meg valamit, amit megtehetnének. Ennek nálunk nincsen értéke, sőt, inkább a gyengeség jelének tartják.

Természetesen tipikus magyar karakter nem létezik, de elfogadott viselkedésmintákról beszélhetünk. Az egyik legtanulságosabb leírása ennek Illyés Gyula Puszták népe című könyvében található. Bizony a cselédekre, akik a helyi népesség többségét adták, a sunyiság, a meghunyászkodás, az értelmetlen kakaskodás és az irigység volt a jellemző. A szegénységben élők egymást ütlegelték, ahelyett hogy az erejüket közös rosszakarójuk ellen fordították volna. Ma is „hol lehet altiszt, azt kutatja”. Az összes társadalmi csapdába beleesünk. Nem látjuk be, hogy a saját érdeküket követő egyének jobban járnának, ha önmegtartóztatóbbak lennének, mert akkor az össztársadalmi érdek jobban tudna érvényesülni, és így végül ők is jobban járnának. Abban, hogy ez miért alakult így ki, mindazok a tényezők szerepet játszottak, amelyeket Bihari Péter felsorolt. Ezekhez én még a vallást hozzátenném, amely voltaképp a legszélesebb körben ható ideológia, és nálunk a katolikus egyház diktálta. A protestáns országokban a szorgalom, a mértékletesség, a takarékosság, a felvilágosultság és a takarékosság vált követendő erénnyé, és ez meghozta a gazdagságot is. Míg itt az egyház olyan konzervatív gondolkodást honosított meg, amelynek bázisán a háború előtti választások mindegyikén a jobboldali, nemritkán fajgyűlölő pártok nyertek, többször minősített többséggel!