Súlyos károkat okozott?

KÖNYVKRITIKA - LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.

Ungváry Krisztián: A Mindszenty-mítosz. Értékek és választások. Open Books Kiadó, Budapest 2023, 235 oldal, 4999 Ft

Az egyik nagy témakör az antiszemitizmus. Ungváry óvatosan fogalmaz: Mindszenty beszédei többnyire viszonylag mérsékeltek voltak, de 1920 előtti cikkei, illetve az általa egy ideig szerkesztett Zalamegyei Újság írásai durván uszítottak a zsidóság ellen. (Amikor ez enyhült, az a szerző szerint Mikes János szombathelyi püspök, Mindszenty felettese nyomására történt.) A lap kiadóvállalatának pedig egészen 1944-ig ő volt a vezetője, tehát ha helytelenítette volna ezt az irányvonalat, meg tudta volna változtatni. Emellett 1920-ban egy brosúrában nyíltan is gyalázta a „zsidó sajtót”, amelyben „a keleti bujaság csak úgy hullámzik és hömpölyög”, Hatvany Lajosról pedig azt írta, hogy „sötét kereszténygyűlölet” és pornográfia jellemzi.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 19. szám, 2024. május 10.
LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024