Lelép-e Tusk jövőre?

VISSZHANG - LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.

Orbán Viktor kemény ellenfélre számíthat a jövő évi EP-választás után, ugyanis „a hírek szerint a lengyel Donald Tusk is azt tervezi, hogy miután a saját országában sikerrel megbuktatta a Kaczyński-féle autokratikus kísérletet, visszatér Brüsszelbe, éspedig a bizottsági elnök posztjára” – írta Széky János a múlt héten (Fütty meg tánc, ÉS, 2023/47., nov. 24.). Eltekintve attól, hogy az Európai Néppártnak előbb újra a legerősebb frakcióvá kell válnia, ha ő akar EB-elnököt jelölni, attól tartok, hogy Széky János beugrott a Kaczyński-párt legújabb álhírének.

Azt, hogy Tusk jövőre lelépne, ahogy 2014-ben is tette az Európai Tanács elnökségét elvállalva, azok terjesztik, akik mindenáron meg akarják akadályozni, hogy Tusk december közepén, kényelmes parlamenti többségre támaszkodó koalíció élén átvehesse a kormányzást. Ugyan minek csináltok belőle miniszterelnököt, kérdezik az együttműködési szerződést aláíró partnerektől, ha úgyis itt hagy benneteket, hogy több pénzért igazi gazdáit, a németeket szolgálhassa?

Donald Tusk hevesen cáfolja, hogy lennének ilyen tervei. A fejébe természetesen egyikünk se lát bele, és kétségtelen, hogy kilenc évvel ezelőtt volt egy kis menekülésjellege a kormány éléről Brüsszelbe távozásának. De én most nem tudom elképzelni, hogy ez megismétlődjön. Tartom a veterán politikust annyira erkölcsösnek és tisztességesnek, továbbá annyira pragmatikusnak, hogy nem hagyja faképnél az egyértelműen általa összetartott, elég nehezen összehangolható koalíciót, amilyen ez lesz, ha végre megalakulhat. 2024 nyarán kiderül, igazam van-e.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
LXVII. évfolyam, 8. szám, 2023. február 24.
Élet és Irodalom 2024