Gúzsba kötve

KÖNYVKRITIKA - LXVII. évfolyam, 47. szám, 2023. november 24.

► Nagy Gabriella: Elviszlek Ame­rikába. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 272 oldal, 3990 Ft

Mindhárom résznek más a nyelvezete, más a kiküzdött formája. Az első rész korábbi verziójának részei eredetileg a Népszabadság tárcarovatában jelentek meg. Véleményem szerint a szöveg előnyére vált a radikális átdolgozás. A közvélemény kórusa a korabeli élőbeszédet, a második, jelenetezős, mozgalmas rész a pszichiátria tudományos nyelvezetét imitálja, a harmadik pedig lírai, látomásos szövegdarabkákból áll. A három részt azonban motivikus kapcsok kötik össze. Visszatér például a méricskélés, a csikóhal, a fülkagyló, az akvárium motívuma. A Kiss Béla által készített impozáns akvárium és benne a halacskák nemcsak a vergődtetett nők metaforáivá, hanem konkrét cselekménybonyolító elemekké válnak a mű irtóztató hatású csúcsjelenetében.

Az Elviszlek Amerikába valódi írói remeklés. A jövőben feltehetőleg interdiszciplináris tanulmányok is fognak születni e regényről, miközben húsbavágó tétje, és az áldozat-lélektant megjelenítő történet izgalmas „húzóereje” miatt közönségsiker is remélhető.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 34. szám, 2023. augusztus 25.
LXV. évfolyam, 34. szám, 2021. augusztus 27.
LXV. évfolyam, 3. szám, 2021. január 22.
Élet és Irodalom 2024