Felelősökről

Az eddigi eseményfolyamban a legelfogultabban éppen az nyilvánult meg, akinek ebben a kiélezett globális helyzetben pozíciójánál fogva kötelessége lenne világossá tenni, hol van a humánum határa: ez a személy pedig Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára. Valamikor az antiszemitizmus ellen foglalt állást azzal az érvvel, hogy az nem mérgezhet tovább. (Előzmény az ÉS-ben: Odze György: Zsidó vagyok, 2023/43., okt. 27.)

Az izraeli hadsereg első válaszcsapásainak idején Gáza déli határán, a rafahi átkelőnél tartott sajtókonferencián az ott várakozó segélyszállító konvojok díszlete előtt feldúltan a palesztin népet fenyegető humanitárius katasztrófáról szónokolt.

Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de nem hallottam Guterrest Izrael déli határán a zenei rendezvény helyszínén, a megtámadott, lerombolt kibucok házai körül a legyilkoltak látványától elborzadva „humanitárius katasztrófát” említeni. És nem vettem észre, hogy elment volna Izraelbe kifejezni együttérzését, és a meggyalázott emberi jogokra hivatkozva elítélte volna a pogromot.

Nem hallottam közvetlenül az október 7-i esemény után az ENSZ, azaz a világ nevében szolidaritási nyilatkozatot tenni Izrael polgárai mellett. Ezzel szemben képes volt 56 évi elnyomást említeni, amivel igazolta ezt a barbár mészárlást, és az áldozatot tette felelőssé. Az izraeli politika felelősségéről egyre többet tudhat meg a nyilvánosság, de erről elsődlegesen saját állampolgárai mondhatnak ítéletet!

Nem hallottam az ENSZ főtitkárától, hogy tiltakozott volna gyerekek, idős emberek, illetve bárki túszként történt elhurcolása ellen, esetleg felajánlotta volna a mentéshez személyes vagy más ENSZ-tisztviselő közreműködését. Viszont az UNWRA helyi munkatársai a kórházak elleni izraeli támadásokról úgy számolnak be, mintha nem tudnák, hogy egyre több bizonyíték kerül nyilvánosságra a Hamász mindent behálózó bázisairól a gázai civil építményekben és alattuk.

Nem hallani a Nemzetközi Vöröskereszt aktivitásáról sem az elraboltak érdekében, ellentétben muszlim társáról, amely láthatóan a helyszínen van. Miért alakult meg az ENSZ? Milyen deklaráció ismerte el Izrael Állam megalakulását a jelenlegi helyén 1948-ban? Az állam megalakulása óta hány arab állam támadta meg Izraelt, és fenyegetőzött azzal, hogy eltörli az országot?

Az október 7-i vérengzést terrorszervezet tagjai követték el, ezek mellé állni és a palesztin nép melletti szolidaritásra hergelni meghazudtolása annak az eszmének, aminek a nevében a II. világháború után a nemzetközi szervezet létrejött. A palesztin nép mellé állni most kizárólag egyféleképpen lehet: a terror elleni fellépés jogossá nyilvánításával. A terrorszervezet használja fel fegyverekre, alagutak építésére, egyéb támadóeszközökre mindazt a forrást, amit a támogató államok, szervezetek nyújtanak Gázának. Milyen leleplező az álságos ajánlat: túszok üzemanyagért?!

S mint az eddigi háborúk során mindig, ezúttal is mindenhonnan ugyanaz a szöveg ömlik: „Elfogadhatatlan, hogy Izrael katonai eszközökkel támadja a civil lakosságot.” Vagy „átlépett egy vörös vonalat”. Éppen erre számítottak mindazok az országok és szervezetek, amelyek minden alkalommal, amikor a megbékélésre látszott esély, intifádát vagy háborút provokáltak.

Az Izraelben meggyilkoltak, megerőszakoltak, brutálisan megkínzottak nem civilek? Ebben a helyzetben egyébként sem lehet különbséget tenni polgári lakosság és katonák között: ez utóbbiak nagy arányban a civil életüket hagyták ott a történtek miatt. Ők egyszerűen zsidók?

 A terrorszervezet vezetői a krízis kellős közepén katari luxushotelből szólítják fel a lakosságot, hogy ne engedelmeskedjenek az IDF felszólításának, amely a lakosságot kímélné. Fogolycserével állnak elő, hogy újabb terroristákkal bővítsék az állományt, miközben a túszokról semmi információ. A Hamász az egyéni fájdalmakat mindig is mozgósító erejű színházként használta.

Mindez a főtitkár szeme előtt rejtve marad: a Biztonsági Tanács összehívása csak megerősíti, milyen hitelvesztett lett az egész szervezet. A nemzetközi szervezet közömbösen félrenéz, amikor diktatúrák saját állampolgáraik ellen követnek el terrorcselekményeket, vagy hódító háborút folytatnak a civil lakosságot célzó támadásokkal.

Addig, amíg az ENSZ a muszlim államokkal, diktatúrák többségi szavazatával hozott határozatokkal tartja fenn a demokratikus döntési folyamat látszatát, mindig új „hamász” születik, amelyik hivatkozhat „emberi jogokra”, elnyomásra, humanitárius válságra. November 7-én, egy hónappal a Hamász vérengzése után a jeruzsálemi Siratófalra kivetítették a zsidó áldozatok arcképeit, felnőttekét és gyerekekét. Ugyanekkor Guterres Gázáról beszélt mint a gyerekek legnagyobb temetőjéről – megengedhet magának ebben a pozícióban ilyen kegyeletsértő közönyt mások fájdalmával szemben?!

Aki a 10 milliós lakosú Izraellel szemben elnyomott kisebbségnek tartja a több száz milliós arab-perzsa, ázsiai-afrikai muszlim világot, az nem képes átlátni a vallások, civilizációk, politikai rendszerek közötti hálózatot arról a magaslatról, ahova őt az egyetemes bizalom helyezte. Ami most zajlik az ENSZ-ben, ismét színjáték: antiszemitizmus és a nyugati politikai rendszerek, demokráciák elleni összefogás. Ennek felismerése nem elfogultság.

(A szerző szociológus)