Távolabb a gyűlölettel!

VISSZHANG - LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.

Úgy gondolom, Halász László a gázai probléma lényegét érinti, amikor arra utal, az ottani lakosság mennyire támogatja a terrorista Hamászt (Megfontolások, ÉS, 2023/44., nov. 3.). Érdekes, hogy semmiféle felmérést vagy pontos becslést nem olvastam erről, s ha a Moszad rendelkezik is adatokkal, azt titokban tartja. Pedig ez perdöntő lehet. Nem azért, hogy el tudjuk dönteni, mennyire érdemli meg a civil lakosság a bombázásokat, mert azok egyébként sem ellenük, hanem a terroristák infrastruktúrájára irányulnak. Igazándiból az övezet jövőjét illetően fontos. Mert ha a lakosság túlnyomó többsége annyira át van itatva a zsidógyűlölettel, hogy bármikor az életét is feláldozná egy terrorista akcióban, akkor nem hoz békét, ha Izrael most megsemmisíti a Hamász szervezetét, hiszen az pillanatokon belül – ha más néven is – újjáalakul. A fegyvernyugvást csak az hozhatja meg, ha a háborúzni kész lakosságot az izraeli határtól minél messzebbre telepítik. Olyan távolságba, ahonnan már nem tudnak átlőni. Tekintve, hogy az övezet csak néhány kilométer széles, a teljes biztonságot a teljes kiürítése jelentené Izraelnek. Ilyen már volt a történelemben, pont a zsidókkal fordult elő, hogy miután kétszer is fellázadtak a római uralommal szemben, Hadrianus császár kiűzte őket a területről. Netanjáhu jobboldali támogatói már régen feladták a két állam teóriáját Palesztinában, mert meggyőződésük, hogy minél több autonómiát adnak a palesztinoknak, azok annál több rakétát lőnek Izraelre. Úgy néz ki, Észak-Gázát most kiürítik, a lakosságot felszólították, hogy költözzön délre. Sokan kérdezik, mikor mehetnek vissza, mert egyetlen arab ország sem hajlandó befogadni őket. A palesztinok elűzése földjeikről már több mint fél évszázada tart, és nem hozott nyugalmat. A kiszorított palesztin harcosok külföldön szabadon szervezkedhetnek (a Hezbollah vezetője is egy Ciszjordániából kiutasított terrorista), a palesztin menekülttáborok a fegyveres ellenállás fészkei. Az újdonság az lenne, ha egy olyan szűrőt tudnának kitalálni, hogy a visszaengedett lakosság ne legyen Izrael-ellenes. Ez nem utópia, hiszen már most is palesztinok ezrei járnak át dolgozni Izraelbe, ahol a fizetésük a tízszerese az otthoninak, és nem robbantgatnak. Na, most őket küldték haza, biztonsági okokból.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 21. szám, 2023. május 26.
LXVI. évfolyam, 36. szám, 2022. szeptember 9.
LXVI. évfolyam, 14. szám, 2022. április 8.
Élet és Irodalom 2023