Pontosítás

Meglepetéssel és egyre jobban elképedve olvastam Klimó Károly írását a november 10-i lapszámban (Egy ötvenhatos magyar amerikai, ÉS, 2023/45.). Nemcsak azért, mert ebbe a kétségtelenül jó szándékú cikkbe tárgyi tévedések csúsztak, hanem azért is, mert ez a cikk olyan legendákra adhat alapot, amelyek károsak lehetnek Sándor András barátom jó hírnevére.

Kezdem azzal, hogy annak a cikkben említett diákküldöttségnek, amelyik 1956. november 17-én hagyta el illegálisan Magyarországot, én is tagja voltam, s hogy az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság érdekében tervezett nemzetközi tiltakozókonferencia ötlete részben tőlem származik. Klimó cikkéből úgy tűnik, mintha mi november negyedike előtt utaztunk volna ki Bécsbe („közben betoppantak a szovjet csapatok”), és csak a második szovjet beavatkozás miatt maradtunk volna kint Nyugaton. Ezzel szemben az igazság az volt, hogy 1. bécsi tartózkodásunk alatt rabolta el Nagy Imrét és társait Kádárék beleegyezésével a szovjet titkosszolgálat, és deportálta Romániába; 2. mivel Ausztria semlegessége megakadályozta, hogy onnan szervezzünk a szovjet megszállás ellen tiltakozó konferenciát, kapóra jött az oxfordi tanárküldöttség ajánlata, hogy elvigyenek Angliába, ahol nemcsak hogy ösztöndíjjal továbbtanulhatunk, de kedvünkre szervezkedhetünk is.

Ebből egyenesen következik, hogy téves Klimó feltételezése a német egyetemekről. András velem együtt Oxfordba került, és itt lett a Brasenose College tagjaként német irodalom szakos. De mivel disszertációjával csak B. Litt. fokozatot szerzett, és András Amerikában kívánt állást találni, nem Berlinben, hanem később a Dél-kaliforniai Egyetemen írta meg doktorátusát. Ezután pár évig tanított magyart Berkeley-ben, majd évtizedekig a washingtoni Howard (nem Harvard!) egyetemen tanított német és, gondolom, időnként európai irodalmat.

Végül örültem, hogy Klimó említette az Arkánum című folyóiratot, bár az szerintem kevésbé volt „fontos orgánuma” a magyar emigrációnak, mint az Irodalmi Újság vagy az Új Látóhatár, mivel politikával a lap nem foglalkozott. Viszont szót sem szólt András költői és prózai műveiről, bár utóbbiak egyike még díjat is nyert Magyarországon. Ebből úgy tűnik, hogy Klimó nem olvasta Kukorelly Endre korábban ugyancsak az ÉS-ben megjelent cikkét Sándor Andrásról (89 avagy azt, hogy Kossuth-díj, háromszor fogom leírni, 2023/15., ápr. 14.), amiből jobban megismerhette volna András életművét.                                       

(London)