Mentik, ami menthető

VISSZHANG - LXVII. évfolyam, 43. szám, 2023. október 27.

Katonai műveletek című írása elején (ÉS, 2023/42., okt. 20.) Siba Antal kimerítően elemzi annak a Kínában készült videónak az első felét, amelyen a magyar miniszterelnök riasztóan kontrollálatlan kényszerneurózisának megnyilvánulásai láthatók az orosz elnök beszéde alatt.

„Aztán hirtelen vége” – zárja a szerző az elemzését, majd utána azokat a mondatokat idézi, amelyekről a magyar nyilvánosság az orbáni apparátustól értesülhetett. Ezek lényege, hogy bár Putyin panaszkodott a kapcsolattartás nehézségeire, dicsérte a Magyarországgal ápolt, jó viszonyukat. Ezután következett Orbán, aki – ismétlem: a kormányzati apparátus tudósításai szerint – arról beszélt, hogy mindennél fontosabb véget vetni a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak. „Európában ma mindenkit egy kérdés foglalkoztat: lesz-e tűzszünet Ukrajnában” – tette helyre eszerint a morális erő képviseletének pozíciójából Orbán Viktor az ettől nyilván megszeppent Putyint.

És az orbáni médiában valóban meg is találhatjuk, egyfelől a sajtófőnök, Havasi Bertalan mondatát: „Az egész kontinens, így Magyarország számára is kulcsfontosságú, hogy legyen vége a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak”, másfelől a külügyminiszter összefoglalását: „Orbán határozottan figyelmeztette Putyint: véget kell vetni az ukrajnai konfliktusnak, és most már igazán a békekötésre kell koncentrálnia.” A sugalmazott kép tehát ez: a találkozón Putyin volt az, aki a rossz helyzetéből adódóan szinte kisfiúként törleszkedett a mi miniszterelnökünkhöz, és csak azért hangsúlyozta kettejük jó viszonyát, hogy azt a másik fél megerősítse. Amit persze a nagyvonalú Orbán kegyesen meg is tett neki, miközben szigorú, de igazságos apaként karakán módon figyelmeztette: most már aztán ideje abbahagyni a krakélerkedést, tessék befejezni azokat a „katonai műveleteket”, és aztán mars a békekötésbe! 

Csakhogy ezután hamarosan kiderült: a szóban forgó videót valaki (nem tudjuk, kicsoda) önkényesen kettévágta, pontosan ott, ahol Putyin befejezi a szónoklatát. Vagyis szó sincs arról, hogy valóban a tárgyalási helyzetnek lett „itt hirtelen vége”: csupán az arról szóló felvétel szakadt meg ezen a ponton. Éspedig azért éppen ott, mert – legalábbis ellenzéki szemmel nézve – az illető ezzel Orbán riasztó fiziológiai vergődését akarta a fénybe állítani. Hogy kormánypárti szemmel nézve ugyanez lenne-e a végeredmény, arra nem vehetnénk mérget, hiszen jól tudjuk: a hívekben szerelem tombol Orbán iránt, és a szerelem vak. Ezért ők mindebből inkább azt élik át, hogy az ő istenített emberüket épp a lehető legkitüntetettebb helyzetben láthatják, hiszen egy másik isten fényében sütkérezik. Mindenesetre a tényekből kiindulva az a helyzet állt elő, hogy miközben a látvány józan ésszel csak ronthat a miniszterelnökről alkotható képen, aközben nagyon is megerősítette az orbáni apparátus összes, hamis beállítását az ő ottani fellépéséről. A videó megszakításának hála, az a szöveg nem került ki a nyilvánosság elé, amelyet a miniszterelnök valóban elmondott Putyinnak válaszolva, és ami egyértelműen leleplezte volna ezeknek a „tudósításoknak” a – hadd legyek PC – kiáltó ellentmondásosságát. Így az emberek épp akkor, amikor még friss volt a téma, nem láthatták-hallhatták a saját szemükkel-fülükkel: Orbán beszédében szó sincs semmiféle figyelmeztetésről, morális magaslatról és az arról való leereszkedésről. Ukrajnának még a nevét sem ejtette ki a száján, ahogyan a „béke” vagy a „menekültáradat” kifejezéseket sem hallhatjuk tőle, nemhogy bármiféle figyelmeztetést fűzött volna ezekhez. Egyedül a „szankciók”-at említette, de azokat is csak úgy, mint amelyek megzavarták hazánk és Oroszország idilli kapcsolatát.

Magyarán: Orbán annál a virágcsokorral ékesített kisasztalnál ülve nemhogy hősleg a helyére tette volna az orosz elnököt, hanem akkora nyelvcsapásokkal nyalta ki a fenekét, hogy amiatt itthon még az is szégyellte magát, aki pedig a legminimálisabb mértékben sem azonosul a rendszerével, csak azért, mert magyar.

Azóta persze a videó teljes egészében felkerült a netre, és (tudomásom szerint a Gulyáságyú média jóvoltából) rákerült a magyar szinkronja is. Mára tehát bárki informálódhat arról, pontosan hogy hangzott Orbán szövege, amely pedig a következő volt:

„– Mélyen tisztelt Elnök úr! Megszámoltam: 2009 óta ez a tizenharmadik alkalom, hogy találkoztunk. (Kis hatásszünet.) Voltak nehéz találkozók, de ilyen nehéz helyzetben még sohasem voltunk. A mi célunk kölcsönösen a legjobb kapcsolatok kiépítése és bővítése volt. A katonai műveletek (!!!) és a szankciók miatt azonban kapcsolataink sajnos sok kárt szenvedtek. Ez mélyen érintette annak szövetét, amit Ön és én együtt építettünk fel.

Elnök úr, Ön tudja, milyen Magyarország! Amit ma Magyarország tenni tud, azt mi megtesszük, megpróbáljuk menteni a menthetőt, a kétoldalú kapcsolatokból. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy fenntartsuk az együttműködést. Nemcsak a kommunikáció, de a gazdaság területén is, amilyen mértékig lehetséges.

Köszönetet szeretnék mondani azért, hogy a ROSZATOM továbbra is minőségi partnerünk, és továbbra is teljesíti a szerződéses kötelezettségeket (!!!) a korábbi közös munkánk eredményeképpen. Senki se szereti, ha hosszú évek munkájának eredménye tőle függetlenül (!!!) egyszer csak megsemmisül. Én sem szeretem, nyilván Elnök úr sem.

Mi mentjük, ami menthető. Mi készen állunk arra, hogy folytassuk az együttműködést.”

Mindez talán választ ad arra az indokolt kérdésre is, amelyet Siba Antal tett föl a cikke végén: „Tulajdonképpen mire is volt jó ez az egész flottafelvonulás (...)?” Láthattuk: arra volt jó, hogy Orbán megerősítse Putyint, miszerint az ő hivatásuk a „mentsük, ami menthető!” közös programjának végrehajtása.

Hogy azután konkrétan mi is lesz majd az, amit ők ketten kimenthetnek maguknak, arról ma még fogalmunk sem lehet, de talán érdemes komolyan venni a szlogenként megfogalmazott célkitűzés fontosságát. És esetleg nekünk sem ártana intenzívebben nekilátni annak, hogy megnézzük: mi az, amit a velejéig szétvert magyar társadalom jóságaiból még mi is meg tudnánk menteni mint menthetőt.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
Élet és Irodalom 2024