Kell egy bálvány

MŰBÍRÁLAT - SZÍNHÁZ - LXVII. évfolyam, 42. szám, 2023. október 20.

(Peter Shaffer: Equus, József Attila Színház, október 5.)

A lovakat táncosok alakítják, olykor egyetlen nagy lóvá összeállva, máskor egyesével jelenítve meg az állatokat. A bőrükön lévő festék, a mozdulatsorok, az erősödő dobolás, a pogány vallási rítusok már-már elfeledett eksztázisát idézik. Az utolsó jelenetben megelevenedő – szintén a táncosok által mozgatott – hatalmas istenség pedig arra az összetákolt játékparipára hasonlít, amit már a kezdéskor láttunk, és az este során végig fontos kelléke volt a múlt újrajátszásának. A megvakított bálvány hús-vér szereplőkre hullik szét, és az orvostól elhangzik a darab tételmondata: vajon joga van-e meggyógyítani a fiút és elvenni a hitét. Önkéntelenül is eszembe jut, milyen lenne igazi lovakat látni a darabban, de még ugyanabban a pillanatban adok hálát, amiért Pintér Tibor lovas színháza nem kamaradrámákban utazik.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 16. szám, 2025. április 17.
LXIX. évfolyam, 10. szám, 2025. március 7.
LXVIII. évfolyam, 47. szám, 2024. november 22.
Élet és Irodalom 2025