Szavaidat megfürdeted

De nem úsztam meg ennyivel. Mert hiába utasítottam el, hogy szembesüljek Hannah Baker életével és halálával, a tizenhárom okkal, ami az öngyilkosságához vezetett, folyton eszembe jutott egy lány, akinek ugyan nem volt tizenhárom oka, de akadt egy-kettő, ami miatt elviselhetetlennek érezte az életét. Egy este, amikor az egy-két oka közül az egyik nagyon fájt, vagy az is lehet, hogy nem a fájdalom, inkább a félelem vezérelte, egy kilátástalannak tűnő jövőtől, és az egy-két oka közül egy másik lehetővé tette, hogy senki ne tudja, mit csinál az éjszaka közepén, leült a kád szélére, és a kezébe vett egy borotvapengét. Don’t wipe the blade, ez volt a papírjára írva. Kicsomagolta, fogta a pengét, nézegette. Tudta, hogy ha ez most teljesen komoly lenne, akkor forró vizet engedne, abba ülne bele, nem a kád szélén üldögélne, és a vágás irányával is sokat tehet a hatékonyság érdekében, mégsem mondhatnánk, hogy nem volt benne szándék. Ült a kád szélén, és az jutott eszébe: „Titkaimat nem hirdetem, szavaimat megfürdetem” – és itt megakadt. Tetszett neki ez a két sor. Mégis miben fürdetem meg? – gondolkodott. Próbált visszatérni eredeti tevékenységéhez, de már nem ment neki, mert valójában már verset írt. Egy ideig csak fejben, aztán tényleg letette a pengét, és tollat vett a kezébe.