Felszínesnek és felületesnek

nevezi Jeszenszky Géza mindazt (Visszatérni 1867-hez, ÉS, 2023/40. okt. 6.), amit Színrebontásomban (ÉS, 2023/38., szept. 22.) a kiegyezést követő évek viszonyairól Asbóth Jánostól, Benedek Elektől, Kecskeméthy Auréltól, Mikszáth Kálmántól (valamint a kor sajtójából) idézve írtam. Mea culpa, eszerint a forrásaim is mind felszínesek és felületesek. Vétkemet most azzal tetézem, hogy Asbóth 1875-ben megjelent, Magyar conservativ politika című könyvéból idézek még egy tételt, amely szerint a miniszterelnök „nem állított szakavatott belátással bíró férfiakat az egyes szakok élére, sőt, hiúsága, geniáliskodása nem is tűrte az ilyeneket, másfelől ily belátással, gyakorlattal nem bírt maga sem – innen a dilettantismus egész kormányzatában, innen a hihetetlen baklövések”. Kénytelen vagyok továbbá megismételni egy, a Színrebontásban már idézett észrevételt: „A legnagyobb parlamenti párt a miniszterelnök kormányrendszerének alkalmatos eszköze, minden szeszélyének vakon engedelmeskedő közege, valósággal szavazógépe.” Ez, sajnálatos módon, egybecseng a kortársak tanúságtételével. Ezért hát azt a közéleti szereplőt, akit fentiek nem a NER-nek és vezérének működésére emlékeztetnek, én bizony csak sajnálni tudom.