Humánum és pragmatizmus
KÖNYVKRITIKA - KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL - LXVII. évfolyam, 39. szám, 2023. szeptember 29.Ketten egy új könyvről – Kende Tamás: Embermentés, vagyonmentés, státuszmentés 1944–1945-ben Sztehlo Gábor emlékezetében. Kronosz Kiadó, Budapest, 2023, 325 oldal, 4500 Ft
A háború után inkább már csak a vagyon átmentésére korlátozódó igyekezet munkálhatott a humanitárius viselkedés legmélyén. A történet ez utóbbi szála nem szakítható el teljes mértékben Sztehlo Gábor egyébként becsületes szándékban fogant heroikus erőfeszítéseitől, hogy embereket mentsen az áldatlan körülmények között. Ez így semmiképp sem dehonesztálja őt magát, és azt, amit tett. Külön érdekes kérdés, hogy miként változott (változhatott) személyének és mindenki másnak a megítélése, aki játszott valamilyen szerepet ebben a történetben: hogyan felejtődhetett el hosszabb időre Sztehlo alakja, aki pedig 1945 után is töretlenül folytatta gyermekmentő ténykedését a Gaudiopolis működtetésével, melynek keretében a kallódó gyermekek megmentését tűzte célul maga elé. S hogyan törlődhetett ki, részben Sztehlo szándékainak is megfelelve, a Nemzetközi Vöröskereszt és vele Friedrich von Born fontos hozzájárulása a mentési munkához. S persze szót érdemel még az is, hogy miért nem tűnt fel eddig, legalábbis Kende könyvének a publikálásig, hogy a mélyben és a háttérben hatott a régi elit (egy részének) az önmaga mentése is, egy alapvetően humanitárius fellépés formájában.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.